2013.01.28 13:27

 

 

 

             „Az ablakomhoz nyomul az orgona 

              az ablaküvegen  át  rám  nevet ,

           amit nem tudok megunni soha 

          a kékszemű tavaszi üzenet. „

                        (Csukás István) 

 

 

 

 Tavasz  van, tavasz  van!!!!

 

 

 

 

Ezen a reggelen is előkerült a kalendárium,  húshagyó  kedd volt.  A nagypapa ellenőrizte, hogy az előző napokhoz beírta  e azt,  ami fontos volt.  Megjegyezte Piroska napkor fagy volt, ez a fagy sokáig megmarad.  Még  sokáig  köll  (kell) fűtenünk.  A  nagymama  pedig  reggel bekészítette  a  lisztet, a  tejet, a  tojást.  Fánk  sütés  következett.  Dagadt  a  tészta, már  kikívánkozott  a melencéből  akkora  lett.  Vártam,  mint mindig  a finom ebédet.  Leültem  a  kisszékemre,  füleltem, mert  láttam, hogy  a  nagypapa  megpödri  a bajuszát. Tudtam,  ilyenkor fontos mondandója van.  Na  kislányom, a  mai nappal vége van a mulatozásnak, hangoskodásnak holnaptól, hamvazó szerdától  nagyböjt  következik.  Persze  nem  tudtam  én, mit  is  jelent  ez.  Ezt  nekünk  gyerekkorunkban úgy magyarázta  el  a plébános úr,  mondta ő, hogy a böjtölés azt szolgálja, hogy a rossz cselekedeteinkért  megfogadjuk, hogy  tartózkodunk  a nagy  lakomától, a húsételek fogyasztásától.  Az  én  szüleim még  negyven  napos  böjtöt  tartottak.  Persze  erre  azonnal  kész  volt a válaszom.  Én  nem  cselekedtem  rosszat, én  ehetek  ezután  is eleget, nem  kell  böjtölnöm.  Úgy gondolod?  Ezután  sorolta  a  nagypapa  a  „jó” cselekedeteimet. Tedd  föl magadban a kérdéseket! Szót fogadtál mindig?  Nem szöktél meg?  Haza jöttél időben?  Ahogy  sorolta, mindig kisebb lettem a széken, elgondolkoztam : hát  nekem is  vannak rossz cselekedeteim?  Néma  csend  lett  a  konyhában.  Délben a  finom fánk falatozása közben súgta a nagymama:  Ne tömd azt a fánkot, mert beteg leszel.  De  sokat  akarok  enni,  mert  holnaptól  én  is  nagyböjtölök.  Ezt hallva  a  nagypapa „ fölmentett  a  szigorú böjt „ alól,  azt  mondta : Neked  nem kell böjtölni, mert te gyerek vagy még. De jegyezd  meg nem azért,  mert mindig jót cselekedtél.  Eloszlott  félelmem  és   figyeltem  hogyan  böjtölnek  a  felnőttek.  Az  igazi  böjtölés  a nagy héten volt.  A  legszigorúbb  pedig  nagy  pénteken.  Aszalt  szilva  leves  volt  és mákos tészta.  A  felnőttek  is  gyerek  adagot ettek, és  nem  mentek dolgozni.  Egyébként  péntekenként  máskor  sem fogyasztott  a  családunk húsból készült ételeket.

A  templomban  is máshogy  történtek a  dolgok.  A keresztet  fekete  lepellel  letakarták. Olyan furcsa csendet éreztem magam körül. A csend még akkor volt nyomasztó igazán, amikor nagycsütörtökön elmentek  a  harangok  Rómába. Alig vártuk  már a  nagy  szombatot, amikor újra  megszólaltak  a csengők, zúgtak a harangok, és  az orgonán felhangzott  az Alleluja. Gyönyörű volt a körmenet. A sok zászló lengett, harsogott az ének.  Másnap  húsvét  vasárnap,  akármilyen  hideg  volt  is  a tavaszi ünneplő  ruhában mentünk a templomba.  Reggel  még  fontos  dolgom  is  volt.  A  reggeli  mise előtt  volt  Nicken  az  ételszentelés.  Édesanyám  kalácsot,  főtt  sonkát, piros  tojást  és  egy  kevéske  sót  tett  a  kosaramba.  Konyharuhával  letakarta,  és  vittem  megszenteltetni  a  húsvéti  ételünket. Hazaérve, nem  az  asszonyok tálaltak,  hanem a nagypapa.  Mindenből  kaptunk  egy falatot,  vigyázva,  nehogy  egy morzsa is leessen.  A  konyharuhában  maradt  morzsákat  a  nagymama  tűzre dobta.  Csak  ezután   fogyasztottuk  el  a  bőséges húsvéti reggelinket.

Nálunk  nem  volt  szokás  a  locsolkodás, még  családon belül  sem.  A  piros  tojással  labdázgattunk  egy  kicsit, a  fiúk meg  pénzzel  céloztak rá, úgy versengtek. 

A   nagy takarítások .....    Általában április közepén a házban és a ház körül nagy takarítások zajlottak. Kirakták  a  bútorok  egy részét  az udvarra.  Szétszedték  az  ágyakat, az ágydeszkákat lemosták, megszárították  és este frissen tömött szalmazsákon aludhattunk.  A szalmazsákokat a férfiak tömték a szalmakazalnál,  tömőfával  a zsák sarkait  jól  telerakták.  Igyekeztek minél egyenletesebben kitömni  az  üres  helyeket  is.  Persze  hiába,  este nem találtuk a jól kifeküdt egy éves kuckónkat. Össze vissza hömbölögtünk  (hömpölyögtünk) egy, két éjjel egymásra gurultunk, mind  addig, míg  újabb kuckó nem keletkezett,  ami  egy  évre ismét  biztosította számunkra  a nyugodt pihenést.   Finom  mész  illat terjengett  a szobában, megújult minden az idei tavasszal  is.

A  Szent  György  nap megint  nagy fontossággal  bírt a  nagypapa  feljegyzései  közt.  Készült   is  a  szokásos  adminisztrálásához. Azt  el is felejtettem mondani, hogy  a  tinta  ceruza  a  falon lévő  hímzett  fésűtartóban ékeskedett, a naptár pedig egy szegen lógott, amire a  papám a kalapját akasztotta. Így nézett ki a mi kis irodánk.  Mikor írásba kezdett  megnyálozta   a  ceruza  hegyét, mert sokáig látszódni kellett a feljegyzés.  Ezen  a  napon  feladatot  is kaptam. A  gödörben  teljesítettem szolgálatot.  Hallgatózni  és  jelenteni  kellett  a  nagypapának, hogy  kuruttyol e béka.  Tudod, ha meghallod, akkor jó termés lesz az idén.

Hamarosan  nyakunkon  volt  a május. Május elsején gyorsan végigfutottuk a falut. Májusfát kerestünk. Volt pár a mi falunkban is, a  kocsma  előtt  minden  képen. Egy ok volt arra,  hogy a fiatalok, diskuráljanak alatta, majd május  utolsó napján ünnepélyesen lebontsák azt. Addig  a falunk  ékessége  volt  a papírszalagokkal  feldíszített  fa.

 Szép tavaszias idő volt már.  A  konyha  ablakunkból  kiláttunk  az udvaron  nyíló orgonabokrokra, a szoba  ablak alatt nyílott  a  tulipán  és  a nagymama kedves virágja  a gyöngyvirág.  Anyák napján mindig ezekből a virágokból kötött édesanyám csokrot, és mentünk a kultúrházba ünnepelni. Vasárnap  délután  a  falunkban  élő   összes  édesanya, nagymama  volt  a közönség.  Mi  gyerekek pedig  verssel  köszöntöttük őket.   A tanító  néni  tanította  a verseket  erre  a  szép ünnepre.  Volt  amikor  egy  ide illő színdarab is előkerült.

Amikor már iskolás voltam számoltam a napokat, és  vártam  a nyarat, a vakációt.  Így éltem „dolgos” napjaimat, amelyeket a visszaemlékezés csodálatossá, meseszerűvé varázsolt.

 

 A képgalériában közzétett képek a családom fotoalbumából, a cikkek végén lévő tartalomban megjelentetettek (illusztrációk) az internet képtárából valók.

 

 

Répcelak,  2013  január  23