2013.01.05 16:15

 

 

Lakodalom volt a mi utcánkban             

 

 

Amikor  a  vasárnapi  szent misén a Hegedüs  Vince  plébános  úr  úgy kezdte a hirdetést, hogy „Az anyaszentegyház házasságot  hirdet….” mi gyerekek  fölkaptuk a fejünket, hegyeztük fülünket, számoltuk  hányadik hirdetés (háromszor hírdették a házasodni jelentkezőket ) is ez. Végre valami érdekes is történik a faluban. Lakodalom lesz.

A lakodalmas ház környékét már a jeles dátum előtt egy héttel meg környékeztük, ott tátogattunk, hátha akad valami látnivaló. Egy alkalommal könnyű dolgom volt ez ügyben, mert a mi utcánkban, a szomszédban is volt lakodalom. A  hét  elején  asszonyok érkeztek  a  kis motyójukkal,  zsomporokban  (zsomborokban) hozták a lisztet, cukrot, tojást, diót, kannákban a tejet. Az volt a szokás, hogy a lakodalmas házhoz elvitték a sütéshez szükséges holmikat. Ott a házban élő asszonyok  a  falu sütő, főző asszonyaival karöltve egész héten sütöttek.  Egyszer csak  egy  nagy  szekér  érkezett  fával, ágakkal. A férfiak jöttek sátrat építeni a násznépnek. Ponyva került a sátor tetejére.  Most már a további előkészületek  is  a  sátor alatt folyhattak. Péntek reggel újból jött  az  asszony  nép.  Most a hónuk alatt  tyúkot  hoztak, amiből készült másnap a húsleves. Ezen a napon fűtötték be a kemencét is. A sátor alatt készült a rengeteg kalinkó. Dagasztották, fonták, kelesztették letakarva a finom csemegét.  A  munka jó hangulatban folyt.  Jó kedvű volt mindenki. A közös munka, a sikeres étkek,  no meg  az  itóka kóstoló meg tette hatását.  A bort a vőlegény hozta a násznépnek.

Másnap délelőtt a menyasszony és a vőlegény a két tanúval, általában fekete kosztümbe és öltönybe öltözve, egy nagy tányér sütemény és egy liter bor kíséretében elment a tanácsházára. A polgári esküvő ennyi volt.  A  násznép  nem volt jelen. Az ünnepélyesség,  az igazi esküvő az a templomban  zajlott.

Délután már gyülekezett a násznép. Ki gyalogosan, ki vonattal, ki meg lovas kocsival érkezett.  Az érdekesség, a látni való most következett számunkra. Az  volt  a szokás, hogy a lovakat krepp  papírral díszített hintóba fogták, azzal hordták össze a faluban lakó násznépet.  A  vőfélyek  is  hintóval  mentek a koszorús lányokért a házakhoz. Vitték magukkal a szép csokrokat. Méltósággal, udvariasan segítették párjukat a kocsira föl ill. le. Amikor már minden meghívott jelen volt, következett a fényképezés. A lakodalmakon általában az Éles Lajos bácsi szokott fényképezni. Kivonult mindenki a sátor elé, összehordták a padokat, asztalokat, mindent, amire föl lehetett állni  és  a teljes násznép lefotózkodott.  Menyasszonyról, a koszorúslányokról és párjaikról külön képek is készültek.  Így a kis koszorúslányról  és a  vőfélyéről  is. 

Majd  a  lakodalmas  menet  elindult a templomba.  A menetből a tanuk feleségeik szórták a bámészkodóknak a kalinkót,  amit  mi  gyerekek  ügyesen  elkapkodva,  jóízűen elfogyasztottunk. Kísértük a menetet a templomba. A karzatról lehetett legjobban látni a szertartást, ezért a templom közelében  érve  rohantunk, hogy jó helyre kerüljünk, nehogy lemaradjunk valami fontos dologról.

Bevonuláskor  gyönyörű  volt a menyasszony,  csengett a  Böske hangja, szólt az orgona.  Felemelő pillanat volt.  Az  eskü  szövegét  az  oltár   oldalán, térdepelve mondta az ifjú pár. Amikor a plébános úr kísérte  őket ki  a templomból felcsendült „ A Jézus szíve  szeretlek én segíts át az élet tengerén” című ének. Gratuláció  és  ismét sorakozás  következett.. A népes sereg  visszatért a lakodalmas házhoz. Vacsora, sok sütemény  bor, és természetesen  cigány  zene kísérettel  telt a mulatozás. Vacsora  után  megjelent   a  Cetthoffer  néni, a postásunk és olvasta föl a táviratok  tartalmát. Azon jöttek  vidékről  a jó kívánságok. Természetesen  a  jó  kívánságot hozónak is kijárt a lakodalmas csomag.  Éjfélkor  a  menyecske  táncot általában piros ruhában, fejkendősen járta az új asszony. Nagy tálba gyűjtötte a násznagy az adományokat, mi közben   eladó  a  menyasszony  felkiáltással  buzdított  az adakozásra.

Másnap reggel az adományozók, a szomszédok, jó barátok meg kapták a maradék süteményt.  Mi  meg  vasárnap  vártuk  a  következő  hirdetést, hogy mikor  lesz ilyen érdekesség a falunkban.

Akkor  gyerekként  érdekességnek, egy izgalmas eseménynek tartottam az esküvői szertartást. Nem értettem miért sír a menyasszony, az édesanyja  és  még páran. Felnőttként, édesanyaként tudom már milyen érzés, megfogadni párunknak a halálig tartó hűséget, és izgulni azért, hogy gyermekeim döntése milyen irányba viszi életüket.

 

A képgalériában közzétett képek a családom fotoalbumából, a cikkek végén lévő tartalomban megjelentetettek ( illustrációk) az internet képtárából valók.

 

Répcelak, 2013 jan . 05.