2013.01.09 11:21

 

 

Itt a farsang áll a bál 

Keringőzik a kanál 

                                         

 

 

Itt a farsang áll a bál.

 

 

 

A  nagypapa szokásos reggelije után fellapozta  a Kincses Kalendárium lapjait.  Január hatodikát mutatott a naptár.  Figyelmeztette a nagymamát, hogy aznap kis üveget  vigyen magával  a templomba. Tudod  Roza, ma Vízkereszt van. Fogyóban van a szenteltvíz a tartóban. - Nálunk a szobába mikor este beléptünk, és reggel  kiléptünk  onnan, a  szentelt vízbe mártottuk kezünket, majd keresztet vetettünk. Természetesen én valamelyik felnőtt, legtöbbször édesanyám segítségével  tudtam  ezt  megtenni.  -  Mentünk  a  nagymamával  a misére.  Érdekességnek  számított  nekem  a  vízszentelési szertartás.  A nagymama elmagyarázta, hogy  nekünk  embereknek  és  a földön minden élőnek nagyon fontos a víz, mert nélküle nem tudnánk élni. Azért áldották meg a vizet, hogy  Isten  adja meg nekünk  ezt az éltető erőt. De a szenteltvíz a lelked erejét is biztosítja. Ha belemártod  kis kezed, keresztet vetsz, Istent  dicséred  megnyugszik lelked. Mentünk  haza felé, alig vártam, hogy a szenteltvíztartóba márthassam kezem.  Haza érve  a  nagymama  nem csak azt mondta az otthon maradottaknak, hogy  „részed legyen a szentmisében” hanem azt is  „fölöntöm a szentelt víz tartót és kérem Istent, hogy  áldja meg házamat és lakóit!  Ámen”.

 Délután mikor már szürkület volt kis konyhánkban, a nagymama félrehúzta a sparhelt platniján levő karikákat, és annak fényénél, miről, másról  folyt volna a beszélgetés, mint a farsangról.

A nagypapa elmondta, amikor ő fiatal volt nagyobb feneket kerítettek a farsangi bohócságokból. Maskarába öltöztek,  jártak  házról  házra, bekormozták a lányok és a fiatal asszonyok orcáját. Élvezték mikor menekültek előlük. Persze ők nem hagyták ám, annál többen vették üldözőbe a kiszemeltet. Aztán a  lányok  este  már kimosakodva, szépen  fölöltözve  mentek a farsangi bálba. Hajnalig mulattak. Hazaérve, gyorsan átöltöztek, és már siettek is az istállóba etetni.

Emlékszem, amikor már én  is elmehettem  bálokba, Nicken a kultúrházban  is  volt farsangi bál. A szervezők kiírták, hogy maskarába jelenjünk meg. Sokat gondolkoztam, közvélemény kutatást is tartottam, ki hogyan tervezi az öltözékét a hétvégi mulatságra.  Persze  nem  tudtam  meg  semmit, mert ez titok volt, nem szabadott elárulni. Hosszas töprengés után, amikor már édesanyám és a nagymama régi ruháit mind fölpróbáltam, a nagypapa  tanácsára még  férfi  ruhába  is bújtam, a legegyszerűbbet választottam.  Diák lánynak  öltöztem.  Könnyű dolgom volt. Gimnazistaként adott volt  a  matrózblúz a sötétkék szoknyával.  Annyi  táncosom, mint  ebben a  ruhában  még sosem volt. Éjfél előtt nem sokkal, amikor már arra készültünk, hogy  mindenki  felfedi kilétét,  egyszer  csak  egy ismeretlen álarcos vonult a tömeg közepébe. Találgattuk ki lehet, hisz az este folyamán mindenkit fölismertünk, és senki  sem hiányzott  a falu fiataljai közül.  Papír dobozokból  volt az öltözéke, és minden lépésénél  kis lámpácskák világítottak a szeme helyén. Találgattuk ki lehet, de mindhiába. Éjfélkor megtudtuk, hogy  a  szomszéd  faluból, Lakról  a Vass Pisti  volt a jelmez készítője és viselője. Hatalmas tapsot kapott, nagy sikere volt. Biztos a Pisti is emlékszik erre a jelenetre.  Érdekes  színfoltja  volt  az 1960-as évek eleji farsangunknak.

Teltek a napok a tél minden élményével, a nagy szánkózásokkal, csúszkálással, hógolyózással és hóember  építéssel.  Nem volt külön szánkóm.  Édesapám  mikor a  darálóba vitte a gabonát  fölültetett a zsák tetejére  és úgy  közlekedtünk az út közepén. Télen  ott  jártunk. Ha nem volt szükség  a szállító eszközre, és már egy kicsit nagyobb voltam, azzal a nagy szánnal csúsztam le a vasút oldalából. Néha - néha  nem  arra ment a szán amerre akartuk,  - mert  sokan voltunk ám, a  Laki utcai gyerekek síparadicsoma volt a házunk előtti kubigödör. – neki mentünk egy - egy, tuskónak  estünk, keltünk, jól átáztunk. Este  édesanyám a sütő ajtót kinyitotta, hasábfával kitámasztotta, és fölváltva szárította  a mackó nadrágjaink alját, hogy másnap föl tudjuk venni. A teljesen elázott cipő, jégzokni is  odakerült. Egyik alkalommal a szomszéd Németh Imre Farkas nevű kutyáját befogta a szánkóba. Ő is, mi is nagyon élveztük a mutatványt. Említettem, hogy a terep az egyeletlen  volt,  a szán  a  kelletténél  jobban megcsúszott, neki csúszott szegény állat lábának és fájdalmában megfordulva  belekapott a lábamba. Nagyobb  volt  az ijedelem, mint a baj. Szegény  Farkas, aki mindig játszópajtásom volt  sajnálkozva nézte mi történt, mit tett. Másnap már vele együtt hemperegtünk a hóban, mikor édesapámmal készítettük a hóembert.  Amikor már kevés volt a hó, a vasút oldalába kannákkal  hordtuk   vissza.  Persze  egyszeri  lecsúszás, és  már vége is volt a szánkó pályának.

A  január  22.- i reggel  időjóslással kezdődött.  Ha  megcsordul  Vince, tele lesz a pince. Ha csöpög az eresz  jó bortermés  lesz. Január 25.- én Pál forduló,  fél  tél  forduló napja volt. Mondta a papám.  Pál  jeget  tör, vagy csinál. Ilyenkor a téli időjárás ellenkezőjére fordul. Ha napsütés volt  „ Ha fénylik Szent Pál a termés szépen áll.” szólás hangzott el. Ha enyhe  volt  Szent Pálig az idő azt kántálta:  Várjatok csak, lesz még hideg, mert a kutya nem eszi meg a telet.

Február másodikán  Gyertya  szentelés  volt a templomban.  Mi  is vittünk  gyertyát.  Mikor  a nagymama  hazahozta  betette a sublót fiába és azt mormolta, adja az Isten, hogy ne kelljen ezt innen kivennem.  Mint  mindent  ezt  is  megkérdeztem.  Mond nagymama akkor miért küldtél el a Fekete nénihez  gyertyát vásárolni, ha nem akarod használni, csak eldugod.  Tegnap este is inkább a sporhelt  pislákoló  fényénél mesélgettünk. Örülj  annak, ha nekem ezt a  gyertyát nem kell használnom  mondta ő. Ezt a gyertyát akkor kell  meggyújtani  ha veszedelem, betegség vagy halál közeleg.  Azért  teszem  el, hogy mindig kéznél legyen, és szükség esetén használhassam.  Kicsit  szégyelltem  magam,  a következő években már nem tettem föl hasonló kérdést a mamámnak.  Örültem, hogy  gyerek koromban  egyetlen egyszer sem égett ez a gyertya a kis  hajlékunkban, megbújhatott a nagymama sublótjának alsó fiókjában.  Máskor meg  Balázs  áldás  volt  a mise után.  Két  összekötött  gyertyával  kaptuk  az áldást, hogy kerüljön el bennünket  a betegség.

Teltek múltak a hideg napok. A  nagymama  főzte  a káposztát, a disznótorost, ettük a sok   céklát, a sült krumplit töpörtővel,  a kocsonyát,  a finom füstölt kolbászt, sütötték a finom farsangi fánkot. Volt egy nagy  vejlingunk  abba rakta, és az délben tele, este üresen árválkodott a konyhában.

Március 12. én  Gergely  vagy megrázta szakállát vagy nem. Ez a nap volt a nagypapám szerint a téli lustálkodás utolsó napja és a szép tavasz ünnepek sora következik.  A parasztembernek és családjának a tavaszi munkák kezdete.

Ezt úgy mondta a papám mintha valóban lazsáltak volna a télen. Én úgy láttam a téli munkák a falusi embereknek szórakozást,  kellemes  és  hasznos  időtöltést  jelentettek  tele mókával és vigadalommal.

 

A képgalériában közzétett képek a családom fotoalbumából, a cikkek végén lévő tartalomban megjelentetettek  (illusztrációk) az internet képtárából valók.

 

Répcelak, 2013 január  07.

.