2012.12.13 08:56

 

 

Ó gyönyörű szép, titokzatos éj!

 

Gyermekkorom karácsonya.

 

 

 

 

Mikor már 24.-ét mutatott a naptár várakozásom a tetőfokon volt. Reggel korábban keltem. A felnőttek suttogó szavára is teljesítettem kéréseiket. Szerintük jó voltam, mint a kisangyal. A konyhában már folyt a készülődés. A nagymama diós, mákos kalácsot sütött, édesanyámmal énekelgettünk. Délben már nem igen ment le a falat. Egyszer csak megérkezett édesapám az erdőről. Ő már találkozott a Jézuskával. Kérte, hogy készülődjek menjünk a Laki utcába, mert  oda előbb érkezik a kis Jézus. Felöltöztettek ünneplőbe, és mentünk édesapámmal a Bözsi ángyiékhoz. Igaz a Jézuska nem járt még ott, de a meghitt készülődésben ott is részesülhettem. Az ángyi habkarikát készített, és amelyik nem sikeredett szépre, eltört, azt én megkaphattam. Emlékszem az Imre bátyám olyan „ügyetlen „volt, amelyikhez hozzányúlt az eltört. Nem baj mondta, legalább ennek a kislánynak lesz egy kis csemege. Ültem édesapám térdén. Izgultam, nagyon késő lesz már, mire a Vasút utcába érkezik a kis Jézus. Egyszer csak édesapám a fejéhez kapott és azt mondta, elhibázta a sorrendet, nem jól jegyezte meg a Jézuska útvonalát. Gyere, kislányom menjünk, nem figyeltem kellőképen. Nem messze laktak az ángyiék, de azt éreztem mintha megnőtt volna a távolság, sohase érünk haza. Izgalmamat látva édesapám ölébe kapott és nagy csizmás léptekkel haladtunk haza. 

Édesanyám az utcaajtóban várt bennünket, én pedig megpillantottam a konyha ablakon keresztül a karácsonyfámat.  Égtek rajt a gyertyák és a csillagszóró szórta fényeit. Megálltam, csak néztem magam elé. A szemeim kikerekedtek, nem tudtam megszólalni. Szememből folytak a könnyek, és álltam a hidegben az udvaron. Ismét édesapám karjaira volt szükség. A konyhába vitt, és a plafonba felakasztott karácsonyfánk alatt ünnepeltünk.

Százszor megnéztem mit rejtenek a fenyőágak, mi bújt meg mögöttük. Szaloncukor, csokoládé ( Gránit  kocka, Mecsek kocka) keksz, habkarika és papírból készített kis házikó, amiben született a kis Jézus.  Volt még egy kis papír harang. Nem szólalt meg sohasem. Nem is kellett. A nélkül is hallottam én csengő harangszót ezen a varázslatos estén. Ajándékot is kaptam. Színes ceruzát és szalagot, a hajamba. Egyszer csak észrevettem a leterített konyha asztalt.  ( Ez nálunk csak ünnepen volt szokás) Az abrosz fehér volt, a széle hímezve, kis, piros pettyekkel és zöld ágakkal. Egy nagy tányér Hatlapos  díszelgett rajta.

 

 ( Már kétszeres nagymama voltam, mikor édesanyámnak elmeséltem, hogy a legszebb karácsonyaimat idézi ez a terítő. Már itt lakott nálam Répcelakon. Egyszer csak kitalálta , hogy haza gyalogol, megnézi minden rendben van -e  a háza körül. Mikor visszaérkezett egy  elhasználodott, gyűrött selyempapírból elővette a mi karácsonyi abroszunkat. Mondta lukas is foltos is, de elhoztam neked. Először az abroszt, majd édesanyámat öleltem. Nem tudom megköszöntem-e, de abban a pillanatban ez igazán nem volt fontos.

 A süteménynek is története van.  Édesapám Oroszországban volt a háború alatt. Egyik alkalommal megkínálták őket süteménnyel. Nagyon finomnak találta az ízét, sokáig nem felejtette el.  Mikor háború után hazajött magyarázta, milyen süteményt szeretne. Sem a nagymama, sem édesanyám nem tudta kívánságát teljesíteni. 1946 karácsonyára készülve, édesanyám új sütemény receptet kapott valakitől. Gondolta megsüti a családnak. Mikor édesapám meglátta elérzékenyülve köszönte, mert ez volt az a sütemény, aminek az ízét, zamatát emlékeivel együtt a háborúból hazahozta. A Hatlapos családunk karácsonyi süteménye az óta is, pedig itt hagytak mindketten édesapám is, és édesanyám is, aki ezt nekünk mindig a karácsonyi asztalra tette.)

 

Nagyon elfáradtam, még a szokásos kis Jézus köszöntő is félálomban talált. A nicki gyerekek énekelték a Menyből az angyalt az ablakok alatt.  Élmény volt hallgatni, mert ezt a dalt mi annak idején nem hallottuk máskor csak szent este és karácsonykor a templomban. A szokásosnál hamarabb lefeküdtem. Álmomban, vagy a Laki utcában, vagy a Vasút utcában biztos találkoztam a kis Jézussal.

Másnap reggel a karácsonyfa megcsodálása után mentünk a karácsonyi szentmisére. (Az éjféli misére csak nagyobbacska koromban mentem) „Fel nagy örömre ma született” zengett az ének. A templomban két nagy karácsonyfa vattával díszítve az oltár mellett.  No és milyen sokan voltak a templomban. Nagyon tetszett, hogy a bácsik is harsogva énekeltek.

Este csendesen teltek az órák. Szürkületkor ismét gyertyagyújtás volt. A mindennapi imádságok is meghittebbek voltak a gyertyafénynél. Egyszer csak zajt hallottunk. A falu fiataljai jártak házról házra, köszöntötték az Istvánokat. Édesapámat hívták Istvánnak. A másnap a szemerei karácsonyról szólt. A tíz órás vonattal mentünk szüleimmel és a testvéremmel együtt megcsodálni az unokatestvéreim karácsonyfáját a nagymamánál.

Békésen teltek a napok 28.-ig. Aprószentek napján a nagypapa által készített korbáccsal mentem korbácsolni, hogy nehogy a szomszédok és a rokonok kellésesek legyenek az  új esztendőben.  Január elsején reggel pedig fogtam a kis sámlimat és ismét útnak eredtem .A szokásos helyeken már vártak. Felálltam a székemre és elharsogtam;

Kicsi  vagyok  székre állok,

Onnan egy nagyot kiáltok,

 hogy  mindnyájan meghalljátok . 

Boldog, új évet kívánok!

Így ismétlődtek évről évre  az  ünnepeink, amiket emlékeimben , és ezen a pár oldalon megőrzök.

 

A képgalériában közzétett képek a családom fotoalbumából, a cikkek végén lévő tartalomban megjelentetettek (illusztrációk) az internet képtárából valók.

 

 

Répcelak , 2012 november 30.