Felső tagozatos lettem
2013.02.13 13:47
Hol van már a régi iskolám?
Múló idő, mondd hol van már !
Merre van a régi tanterem?
Csak az emlék játszik velem.
(Alberth)
Felső tagozatos lettem.
1958 szeptember elsején ünnepélyes év nyitóra gyűlt össze a répcelaki iskola udvarán a gyereksereg. Nem csak a répcelaki, hanem a nicki és a csánigi gyerekek is itt gyülekeztek, köztük én is. Az udvaron sok idegen arcot láttam, kissé megszeppentem. Idegen volt a hely, a tanárok. Az otthonos, kis nicki iskolámat mögöttem hagyva, tele félelemmel vártam az ünnepség végét. A Dörnyei Laci bácsi volt az igazgató. A hangját hallva, bizakodva tekintettem a jövő felé. Rendkívül szimpatikus volt első látásra. Megjelenése, barátságos szavai kicsit megnyugtattak.
Osztályonként gyülekeztünk és a csengős osztályterembe vezetett bennünket egyik tanárnő. Nekem ő volt az OSZTÁLYFŐNÖK. Nagyon szép emlékeim vannak róla. Rendkívül egyszerű öltözetű, gyönyörű kiejtéssel, hibátlan fogalmazással tanította nekünk a magyar nyelvet. Fosztás kis szatyorjából vette elő a magyar és osztályfőnöki órára szükséges eszközeit. Amikor felolvasott szinte kábulatban hallgattam szavait. Az írása olyan volt , mintha gyöngyöt raktak volna az irkák soraira, vagy a táblára. Óra végén fejére kötötte kis fejkendőjét és apró lépteivel ballagott a tanári felé. Magam előtt látom alakját és szívesen gondolok vissza rá sok, sok szeretettel. Ő volt Szabó Kálmánné, a répcelakiak Szabó tanárnője.
Emlékszem advent idején egyik osztályfőnöki órán elvitt bennünket a répcelaki áruházba, ahol a Földműves Szövetkezet karácsonyi játék és ajándék kiállítást és vásárt rendezett, és fogalmazás versenyt írt ki. Az élményeinket kellett leírni. Ez volt az első nyilvános fogalmazványom, ami közönség elé került. Igyekezetemnek könyvjutalom lett az eredménye. A harmadik díjat kaptam egy könyv kíséretében. Ez 1960.- ban volt. A könyv írója és címe. Száva István A szirakuziai óriás. A szüleim nem tudtak semmit a nevezésemről. Amikor a karácsonyi vakáció előtt való napon átvettem a könyvet, büszkén vittem haza. Kitaláltam, hogy majd szentestén a karácsonyfa alá teszem. Azt akartam, hogy a családnak én is okozzak meglepetést. Sikerült is, édesanyám könnybelábadt szemmel puszilgatott a karácsonyfa alatt. Azóta a könyves polcomon őrzöm ezt a könyvet és benne annak a karácsonynak az emlékét. Időnként kezembe is veszem, elolvasom a piros ceruzával írt szöveget, az én első jutalmazásomról. Egy, két percre ismét visszacsalogatom a gyerekkorom egyik szép pillanatát. Még a szövetkezetet említve eszembe jutott , amikor karácsonyi ünnepség volt az irodában. A dolgozók gyerekeinek ajándékkal kedveskedtek. Volt karácsonyfa, alatta névre szóló ajándék.Emlékszem egyik karácsonykor nyakláncot, másik alkalommal sakk készletet kaptam.Két fiatal dolgozó adta át a Csöpi és a Hugi néni.
A hatodik, hetedik osztályban az osztályfőnököm a Horváth Zoltánné és a Horváth Zoltán volt. Az egyik rajzot, a másik éneket tanított. A tanár úr volt az, aki az iskolának az énekkarát létrehozta. Tanította a szép népdalokat, no meg a mozgalmi dalokat. A falu összes rendezvényén részt vettünk. Felkötöttük az úttörő nyakkendőnket, kihúztuk magunkat, és harsogtuk dalainkat a kultúrházban, a népkertben, vagy éppen a foodbalpályán.
Írnom kell még a Takáts Ernő tanító bácsiról is. Szép ősz haja, egyenes tartása, méltóságteljes megjelenése, ami megmaradt emlékeimben. Növény és állattant tanított. Szigorú, rendet megkövetelő tanító volt. A fegyelmezésére jellemző volt a nem illik, nem így kell csinálni szavak. Nevelt is bennünket, tanította a viselkedés szabályait, és az élővilág védelmét, és annak szeretetét. Feladatként adta, hogy a nyári szünetben növény és állat (rovar) gyűjteményt készítsünk. Jó kis nyári elfoglaltság volt ez. Összegyűjtöttük a növényeket, két tégla közt lepréseltük, majd a rajzlapra felragasztottuk. Az rovarokat pedig gombostűvel rögzítettük a kartonhoz.
Az oroszt, mint kötelező idegennyelvet a Király Gyula bácsi tanította. Jó magyaros kiejtéssel betűztük a sorokat, és mindig megdícsért bennünket.
A nyolcadik osztályban a Nagy Lajos tanár úr volt az osztályfőnököm. Tanított ő fizikát, számtant, kémiát, testnevelést. Ő a többi tanárhoz képest fiatal volt. Lazábban is vette a dolgokat. Nagyon szerettem a számtan óráit. Jól elmagyarázta a tudnivalókat. A tornaórák az udvaron voltak. Fekete klott nadrágban, fehér blúzban tornáztunk. Ő volt az úttörő csapat parancsnoka. Egyik évben elvitt bennünket Csillebércre. Vonattal mentünk, utaztunk villamossal, kis vasúttal. Hatalmas élmény volt. Sátrakban aludtunk. Még egy hajó kirándulás is belefért a programba. A Dunán hajóztunk, Visegrádig meg vissza. Nagy esemény volt ez a falusi gyerekek számára. Még ma is emlékszem arra az útra, a vonat monoton kattogására, az önfeledt éneklésre és arra, ahogy a Duna, a Parlament, az Úttörő Vasút ” kilépett „ a könyvemből és teljes valóságában ott volt előttem .
Még a termekről nem is írtam. Csodálkoznának a mai gyerekek, ha visszafordítanák az idő kerekét. Nem találnák a számítógépeket, a torna felszereléseket, a mai modern eszközöket. Lenne egy három lábon álló tábla, a Vörös tanító bácsi által készített Magyarország térkép, a szén tüzelésű kályha, és az olajos padló. Az iskolába sem autóval szállítottak bennünket, hanem gyalogosan közlekedtünk. Melegben, esőben, hóban, sárban, nem is olyan finom ruhákban minden nap megjelentünk időben. Sorban, kettesével haladtunk az úton. Az is előfordult, hogy a nagymama és édesapám még feladatot is adott. A földműves szövetkezeti iroda mögött a Nicki utca felöli bejáratnál lakott és dolgozott a Nagy bádogos. Hozzá vittem a lukas edényeket foltoztatni. Cipeltem a táskám mellett a nagy fazokat vagy lábost. Édesapám meg azzal szokott megbízni, hogy menjek be a szövetkezet irodájába, keressem a Csöpi nénit, (Simon Józsefné) vagy a Hugi nénit ( Kovács Kálmánné) és kérjek tőlük bárca könyvet, amit a darálóban használt. Arra is emlékszem, amikor télen az édesapák lapátolták előttünk a havat, és arra is amikor édesapám csapájában jutottam el a laki határig. Nekünk ilyen körülmények jutottak. De ezek között a falak között, a vidám, tartalmas iskolaévek alatt megtanultunk, nem csak írni, olvasni, számolni, hanem ezektől a tanítóktól elleshettük azt is hogyan kell élni, hogyan kell egymást megbecsülni, egymáshoz alkalmazkodni és esetleg a másikat fegyelmezni. Köszönet érte mindnyájuknak.
Nincs meg már az iskolánk. Lebontották. Nagyon szép tér és egy csodálatos szökőkút áll a helyén. Az ötven éves osztálytalálkozó egyik programja az volt, hogy körbe, körbe sétáltunk a téren és megtiportuk azt a földet, ahol egykor a mi iskolánk állt.