2013.04.14 13:53

 

 

Szent Anna! Szent Anna !

Krisztus Jézus nagyanyja!

 Légy híveid oltalma!

 

 

Búcsúi élményeim. 

 

 

 

 

 

A falusi nyár tele  volt  fontos  eseményekkel. Aratás, takarulás, masinálás, na és a búcsú. A mi templomunk Szent Anna templom. Édesanyám  susogta  a fülembe, mikor még kicsi lányka voltam és mellette, vagy az ölében ültem a szent miséken, hogy nézzem csak meg, hogy Szent Anna, a nagymama  tanítja imádkozni  Máriát,  a kislányát  az  oltárképen. Nagyon tetszett nekem ez a kép . Úgy éreztem  a figyelmeztető kéz nekem is  „ szól” . Próbáltam  csendben lenni  és illendően viselkedni. Kis gyermekként meg  szoktam  a  szabályokat  és  nagyobbacskaként már természetes volt a templomi viselkedés, és hozzátartozott az  életemhez a templomi csend,  a csendes vagy hangos imádkozás, éneklés.

No, de vissza az ünnephez. Július  elején már számoltuk a napokat, vártuk a nagy eseményt. Július 26.-án vagy környékén volt a nicki búcsú. Nagy volt a faluban a készülődés. Áprilisban voltak a házaknál a belső nagy takarítások, június, július pedig   a  ház környékének, illetve a ház külsejének csinosítási időszaka volt . Meszelték a ház falát, Szalmás sárral javították az alját és azt kék festékkel színezték be, mert a búcsút illett megünnepelni, házunk táját rendbe tenni. Nyírták az élő  sövény kerítéseket. 

Hét vége felé a falu illata megváltozott. A friss szalma, széna illatát fölváltotta a házak konyhájából kiáramló sütemény, vanília  illat. Sültek a finom sütemények.  A  szomszéd  Ilonka néni Katókát, a  Böske Márvány szeletet, édesanyám Citrom tortát szokott sütni, később pedig Néger kockát.

  Kedvenc időtöltésem volt még, amikor a szomszéd Böske, és  a  barátnője a (Németh ) kis  Roza vasalták a szép miseruhákat és  oltárterítőket. Nagyon szépek voltak, tetszett a csipkéjük,  és  a  kikeményített  simaságuk. Ott ültem a Németh néni konyháján és bámultam ügyességüket.

Szombaton pucolták a rántani való csirkéket. Olyan is volt, amikor édesapám egy kisebb süldőt is levágott. Minden udvart, és a házak előtt az utcát megöntözték és fölsöpörték. Kicsinosították a falut. A  Böskével  a templomot is  "földíszítettük." A házaktól érkeztek a szebbnél szebb virágok.  Gyönyörű  volt  a virágba borult oltár.

Vasárnap reggel korán keltünk. A reggeli kis misére az édesanyám ment,   a nagy misére pedig a ház népe és a  vendég sereg.  A vendégeink Szemeréből jöttek. Édesanyám testvére és családja. Futkoztunk  ki a Horváth  néniék elé, mert onnan végig láttunk a Laki utcán, úgy vártuk megérkezésüket. Biciklivel jött a család.  Rövid  üdvözlés, és mentünk a templomba. Az Ilonka nénémnek nagyon tetszett a Böske csengő hangja. Azt  mondta  neki  nagy  élmény, ahogy énekli a Szent Annát  dicsőítő éneket.   Mise után a templom előtti tér  régi  ismerősök, rég látott pajtások találkozója lett. Majd  irány haza. Várt otthon bennünket a sok finomság. Hatalmas fazék csibe leves, rántott, sült, pörkölt húsok, krumli  köret, forrázott uborka, sütemények.  A  barackfa  alatt szoktunk ebédelni. A levesből a sok lábat, szárnyat  még tálalás  előtt az udvaron állva elszopogattuk.

 Az ebéd elfogyasztása után két órakor mentünk a  litániára, majd közösen a család és vendégei, a nagyszülők kivételével vonultunk  a búcsúba. A Kondor néni udvarán, azaz a kocsma udvaron volt a búcsúi sátor,  székekkel, padokkal felszerelve. A talp alá valót a Horváth Géza bácsi muzsikus húzta. A Horváth Tóni bácsi és  a  felesége, az Ágnes néni időben érkeztek a „táncparkettre”. Mindketten kifényesített csizmában, a Tóni bácsi kalapban, az Ágnes néni rakott hosszú, kapuvári népviseletben, és  megnyitották a táncot  búcsú vasárnapján is, és hétfőn is . Nicken két napos volt a búcsú. Hétfőn a nickiek  mulattak  vendégek nélkül. A kocsma előtt az utcán volt pár bábos és céllövölde. Mindig kaptunk kis apró ajándékot a szülőktől is és a vendégektől is. Nem nagy dolgokat, például similabdát, szélkereket, sípot, fujókát, brossot, gyöngyöt vagy a markunkban elbújtatható babát, egy, egy gombóc fagyit a Szabó Laci bácsi  motorbicikléjéről. A faluban mindenki üdvözölte a másikat ,örömünnep  volt  felnőttnek, gyereknek egyaránt.

Este búcsúi bál volt.  Egyszerű körülmények közt vidáman telt el az ünnep.

 ( Amikor édesanyám már  nálam lakott Répcelakon, akkor is megtartottuk a nicki  búcsút. Úgyanazokat az ételeket készítettem el a családunknak és a Keszthelyről hozzám érkező testvéremnek és családjának, amit ő szokott. Örült ennek a hagyománynak, várta ezt az ünnepet.  A tavalyi búcsút kettesben ünnepeltük az öcsémmel. Kimentünk a temetőbe álltunk szomorúan, nem szóltunk egymáshoz. A temetőbe odahallattszott az emberek víg danolása. Mi nem kivánkoztunk közéjük. Gondolatunk máshol járt . Csendben leraktuk a virágokat, és némán ballagtunk  tovább ment mindegyikünk a saját otthonába.)

De volt ám Répceszemerében is búcsú szeptember 10.- e  tájékán.  A  szemerei  templom  Szent Kereszt Felmagasztalása Templom.

 Biciklivel, vonattal, lovas fogattal érkeztünk. A bicikli kényelmetlen volt.  Öcsém,  édesanyám  mögött a csomagtartón, én, meg édesapám férfi  biciklijén, a vázon utaztam.  Alig tudtam a nagymama udvarán lábra állni mikor megérkeztünk úgy elzsibbadt a lábam. Ha vonattal mentünk, már  a  gyülekezés  is  izgalmas volt.  Összegyűltek az állomáson a búcsúba utazók. A Horváth Pista,  a  Baranyai Pista  és a Szabó Pista családja.  Együtt  utaztunk  két  megállót  Nick és Szemere közt. Az volt a szokás, hogy csatlakoztunk a templomba a már ott lévő családtagokhoz és együtt mentünk a mamámhoz és az unokatestvéreimhez . A vendéglátás itt is hasonló  volt, mint Nicken.

Említettem , hogy lovas fogattal is utaztunk. Édesapám  mikor  megvette  a  lovat, a Mancit, azt mondta be akarja mutatni Szemerében is a kedvencét. Mindig arról álmodtam,  mondta  ő, hogy a diófához kötve eszegessen a lovam a mama udvarán. Sikerült a bemutatkozás.  A  töltésen   mentünk,  amikor a szemerei Répce hídhoz értünk édesapám be akart vágtatni a lovával a házunk elé. Olyan gyorsan szaladt velünk a ló, hogy nem tudott megállni a ház előtt. Jó pár házzal arrébb parkoltunk.  Édesanyám  félt, hogy valami   baj lesz, mert ilyennek még nem látta a Mancit.  Vad volt és szilaj. Később édesapám bevallotta,  reggel  dupla  adag abrakot kapott, hogy  büszkélkedhessen vele. Sikerült, mert mindenki fölfigyelt a vágtató paripára,  és  a rajta utazókra, akik a nagymama házát elkerülve érkeztek a helyszínre.

 Még egy búcsúról kell írnom.  A  celli  búcsúról.  Körmenetben indultak a  nickiek,  zászlókkal, élelemmel felszerelve a nagy útra. Édesapám volt az egyik zászlóvivő. Egész úton imádkoztak, énekeltek. Én nem voltam velük.  Nekünk, gyerekeknek az volt az  élmény, amikor a Páskom úton várakozva meghallottuk az  ének szót.  Közelebb érve csatlakoztunk a menethez és mentünk be a templomba. Énekeltük a Mária énekeket, a megérkezők osztották a szent képeket, és közösen ünnepeltünk. A  szemerei  nagymama  vonattal  szokott  Cellbe  menni. Szép volt,  amikor  megállt  a   nicki  állomáson a vonat és az ablakából kiadta  a nagymama  a búcsúi ajándékot, majd énekszótól zengve távozott a szerelvény.  Úgy emlékszem külön vonatot is indítottak abban az időben a hívek részére.

 Szép  emlékeim  közé tartoznak ezek az események.  Felemelő  volt  hallani  és  énekelni  a szép énekeket, látni a zászlóvivő apámat, a bohém lovast, és a kezemet fogó édesanyámmal  átélni ezeket az eseményeket.

 

A képgalériában közzétett képek a családom fotoalbumából, a cikkek végén lévő tartalomban megjelentetettek  (illusztrációk) az internet képtárából valók.

 

2013 április  13