Az én nevem krónikája
Az én nevem krónikája
1947 december 08-án láttam meg a napvilágot Nicken a Vasút utca egy kicsi házában. Születésemkor, nagy tanácskozás után a Rozália nevet kaptam. Mi mást kaphattam volna, mikor a nagymamát, az öreg keresztmamát / ő édesanyám keresztanyja volt / és az én keresztanyámat is Rozáliának hívták. Édesanyám, mint az új beköltözött meny, nem igen szólhatott bele ebbe a döntésbe. Így hát Rozália lettem.
Születésemkor és még utána évekig az unokatestvérem is velünk lakott. Neki úgy mutattak be: Ime a kis hugod. Ő nyilván így szólított és a család többi tagjára is ráragadt ez a megszólítás. Így lettem Hugi, és ezzel a névvel éltem gyerekkoromat, ez lett az én nicki nevem.
Répceszemerében a nagymama és családja Rózsikának szólított. A szemereiek most is így szólítanak. Ezt meg szoktam és talán tetszett is.
E kettős név használattal akkor volt nagy gondom, mikor iskolába mentem. A nagypapa a konyhaasztal felett logó lámpáról tanította nekem a betűket. Természetesen a nevem leírását is. Azaz SZABÓ HUGI -t szép nyomtatott betűkkel. Édesanyám pedig esténként, amikor az iskolára készített föl, mint kis elsőst, gyakoroltatta velem, hogy engem Szabó Rozáliának hívnak. A füzetemre is ez került, de a megszólítás továbbra is Hugi volt. Erre hallgattam, a tanító nénik is ezt használták. Az Orbán Erzsébet tanító néni még az esküvőmre küldött táviratot is Huginak küldte.
Most jutott eszembe egy aranyos kis történet. Nyári szünetekben a Kenyeri Gépállomásnál dolgoztam. Motorkerékpárral hozta ki a brigádvezető életem első fizetését. A nagymamától kérdezte meg a temető kapuban, hogy hol lakik a Szabó Rozália. Itt ezen a környéken nem lakik ilyen névvel senki, felelte ő. A motoros beberrentette a motorját, gázt adott és elindult. A nagymama meg a kezét feltartva jajveszékelve szaladt a motor után és kiabálta. Jaj hiszen az, az én Hugim. Akik látták a jelenetet sokáig csemegéztek ezen.
Amikor Répcelakra kerültem, mint felső tagozatos, Celldömölkre, mint gimnazista már hivatalosan is Rozália voltam.
A munka helyem a Rábagyöngye, és a Nagymező Mtsz., valamint a Pannontej ismét visszaadta a régi , számomra igazi nevemet. Annyi változás történt, hogy már nem csak Huginak, hanem Hugi néninek szólítottak. A családom szaporodásával pedig a Hugi mama megtisztelő nevet kaptam. Amióta az unokáim elnevezték a blogomat , hugi mama blognak, nagyon sokan kedveskednek e megszólítással.
Írtam ezt 2015 szeptember 02 –án
Hugi, Rózsika vagy Rozália