2013.03.03 18:46

 

 

A játszótársam, mond, akarsz e lenni

akarsz-e mindig, mindig, játszani

akarsz-e együtt a sötétbe menni,

gyermek szívvel fontosnak látszani?

...................................................

Akarsz-e játszani kigyót, madarat,

hosszú utazást, vonatot, hajót,

karácsonyt, álmot, mindenféle jót ?

( Kosztolányi )

 

 

Ahogy én játszottam 

 

 

 

 

 

 

     Nem  is  pontos  a  cím, mert nem csak azt akarom leírni,  hogyan, hanem azt is, hogy  mivel játszottam én kislány       koromban. Egyik, másik  írásomban már utaltam pár játékra, de talán csak  a  nevét említettem. Itt pedig „pontosan”, persze, ahogy én emlékszem leírom  a  játék menetét is. 

Mikor  kicsi  voltam  édesanyám  tanítgatott  énekelgetni,  játszani  a  koromnak  megfelelően.  Ezekre  én  nem  emlékszem. De  emlékszem  viszont  arra, ahogy az öcsémet dajkáltuk.  Édesanyám  fogta a kezében, vagy a kocsit tologatva énekelgettünk, játszadoztunk. Ha azt kívántuk öcsémtől, hogy minél előbb szenderedjen el édesanyámmal altató dalokat énekeltünk.  Mindig figyelmeztetnie kellet, hogy  ne  olyan hangosan énekeljek.  Legtöbbször a „Tente baba, tente/ Itt van már az este/ Köszöngetnek szépen/ csillagok az égen” című dalocskát énekeltük. Mikor már a kis babánk elnyugodott édesanyám csak halkan dúdolgatott. Most is hallom a fülemben  a  dallamot. Milyen szép volt. De szép volt.

 Amikor nem alvás idő közeledett, akkor azt énekeltük, hogy  „Zsipp-zsupp kender zsupp, ha megázik ledobjuk.”  Édesanyám a kezében tartotta  a Pistikét, hintáztatta   és amikor a „ ledobjukhoz „ ért óvatosan  kicsit meghajolt vele.  Az  is  előfordult,  hogy  a  „Hinta  palinta  / Régi Duna kiskatona/ Ugorj a Dunába  című dalocska volt soron. Ezt a játékot nagyon szerettem.  Nagyokat, hangosakat  döcögött a kis testvérem.

Mikor  már nagyobbacska  lett, ő  is részt tudott venni a játékban. „ Csíp, csíp csóka / Vak varjúcska / Anyámasszony kéreti a szekerét/  Nem adhatom oda /tyúkok ülnek rajta  /Hess  le  tyúkok,  hess, hess, hess! „ dalocskát énekeltük. Óvatosan megcsíptem a kis, húsos  kezét  és  le, föl mozgattam. Ő meg már alig várta a mondóka végét, amikor kedvére legyezhetett,  hessegethette  a tyúkokat.  A másik játékunk meg az „ Elment vadászni, /ez meglőtte, / ez hazahozta / ez megsütötte/ ez megette, /Neked meg semmi sem maradt belőle / Csik, mak, mak, mak.”  Már előre tartotta az ujjacskáit. Tudta melyik  következik,  és  várta  a nevettetést.

Mikor már járni  tudott  más  fajta  szórakozás  következett.  Megfogtuk  a  kezét  és  sétáltunk,  sétáltunk egy kis dombra  lecsücsültünk  csüccs.  Máskor meg a diót törtük, meg a mogyorót, úgy tanítottuk lépegetésre őt. Emlékszem, volt  egy olyan  léptetője, amivel  közlekedett.  Édesapám fából készítette, három kereke volt.  Az is előfordult, hogy fölemelte a járgányát és továbbvitte azt. Nem volt már neki fontos az  egyensúlyozáshoz, csak  biztonság  érzetet  adott neki.  Erre  az  időszakra  jellemző  még  az  „Ég a gyertya ég / el ne aludjék,/ Aki lángot látni akar / mind leguggoljék  / „  a  „ Kerekecske gombocska , itt szalad a  nyulacska "   a „ Boci, boci tarka  „  és  a „Nyuszi ül a fűben  „ című mondóka is.

Jó  volt  még  játszani  a „Töröm, töröm a mákot, sütök  neked  kalácsot „ című mondókát.  Két ökölbe fogott kezünkkel utánoztuk a máktörést.  A vége pedig a kalácssütés lett.  Tapsolva  énekeltük.  „ Süti, süti kalácsot, anyának, apának, meg az ő kis fiának.”.

Édesapámmal rajzolni szoktunk. Rajzoltuk a török basákat, és harsogtam: „ Pont, pont vesszőcske,/ készen van a fejecske,/ hosszú nyaka , nagy a hasa / készen van a török basa  „.

Mikor  kicsit  nagyobb  voltam  ország, városozott velem.   Magában  mondta  az ábc-ét, amelyik betűnél leállítottam  a betűk sorolását, azt hangosan kimondta, az  lett a  "kijelölt".  Azzal a  kezdő betűvel kellett   szavakat írni , egy előre lerajzolt táblázatba.  Ez  a  szó  ország, város, folyó, fiúnév, lánynév,  hegy, használati tárgy ……….. neve volt.

 

Amikor  feladatom  volt,  a libákat, vagy  a  kecskémet  vittem  legelni, magamban énekelgettem.  Ahogy   a  Kőris parton vagy a réten  jöttem, mentem különböző állatkáknak énekeltem, verseltem. Énekeltem a libuskáimnak, a Katicabogárnak, a gólyának, a csigabigának. Az alábbiak közül válogattam.

„Kis kacsa fürdik / fekete tóban / anyjához készül / Lengyelországba / Síkos a talpa,/ magas a sarka / Fordulj  ki, fordulj ki  / Szép arany alma „

 

„Süss föl nap / fényes nap / kertek alatt /a ludaim megfagynak.”

 

„ Katicabogárka szállj el / Jönnek a törökök / Mély kútba tesznek,/Onnan is kivesznek,/ Kerék alá tesznek / Onnan, én kiveszlek „

 

„ Gólya, gólya gilice /  Mitől  véres  a  lábad ? / Török gyerek elvágta, / Magyar gyerek gyógyítja, / Síppal, dobbal, nádi hegedűvel.”

 

„ Gólya , gólya hosszúláb,/ hol kezdődik a világ? /- A tó szélén ring a nád, /ott kezdődik a világ./ Gólya, gólya hosszúláb / hol ér véget a  világ ? /- Ha a tó enni  ád  / egy tóból áll a világ „.  ( Zelk Zoltán )

 

„Csigabiga gyere ki,/ ég a házad ideki. / Kapsz  tejet, vajat,/ holnapra is marad „.

 

Egyik nap a nagymama varrós dobozából kiesett egy gomb. Nézegettük,  kerestük, honnan  hiányzik. Sehol nem találtunk neki helyet. A nagymama azt mondta megcsinálja  nekem  búgócsigának. Vártam a fejleményeket. Nem tudtam elképzelni, hogyan fog az a fekete gomb búgócsigává válni. A nagymama föltette az okuláréját, keresett  egy erősebb  cérnaszálat,  belefűzte a gomblyukakba, majd összekötötte a végeit. Két kezébe fogta, megpörgette és valóban  búgó  hangon  megszólalt  az  én  új,  érdekes játékom.

 

Ha már elő volt a varrós doboz egy zsinór is ki került belőle. Ebből készült a zsinór játék.  Amivel úgy játszottunk, hogy az ujjainkkal különböző alakzatokat formálva adtuk  át  egymásnak .

 

A nagypapa meg elkészítette az első társasjátékomat, a malmot. Egyik este még lámpagyújtás előtt a Szabad Föld újságra tintaceruzával rajzolta a vonalakat.   A  bábuk  kenyérhéjból  és kukoricából voltak.  Jót játszottunk. Másnap a nagypapa  reggeli  után eltűnt  a  konyhából.  Gondoltam,  az  állatok  körül  szorgoskodik.  Egyszer csak  jött  be, a bajusza alatt  a már ismert huncut mosollyal.  A  kezében egy  deszka  lapocska,  kalapács, smértli  papír, reszelő és az ár, amivel a csizmáját és a bakancsát szokta megjavítani. Fogta a deszkalapot, csiszolta, simította. Mikor már elég  simának bizonyult a felülete, az ár és a kalapács segítségével apró lyukakat ütött, és szabályos vonalakat formált ,  elkészítette a malom  játékot.  Gyufás  skatulyába  kukorica  és  babszem  került.  Ezzel  a  játékkal  játszottam  gyerekkorom  téli estéin  a  családom valamelyik tagjával.

A nagypapa tudott csinálni berregőt is. Amikor kifogyott a bokszos doboz,  kilyukasztotta  a  tetejét. Lófarok szőrrel átkötött egy  kis  gyufa  szál  darabot, azt  a dobozba helyezte. A lószőrt kibújtatta a doboz nyílásán és egy fél méter körüli  botra  kötötte.  Körbe,  körbe kellett  hajtani, és  béka  brekegés  féle hangot adott.

 

Rengeteg  találós  kérdést  is tudott a  nagypapa.  Nem  árulta  ám el egyszerre a megfejtést.  Napokig  hagyta, hogy szenvedjek a  kíváncsiságtól.  Azt  mondta  okosodok,  ha sokat gondolkodok.

Íme, pár amire emlékszem.

- Melyik telet csomózzák  össze ?  ( a kötelet )……….Melyik út nem porzik soha? ( a tejút )……..Melyik karó véd a hideg ellen? ( a takaró ) ……..Melyik ácsnak van vasfeje és fakeze ?... ( a kalapácsnak )  ....Melyik várban nincs katona ? ( a lekvárban )……..Melyik fát nem rakják tűzre ?  (a  tréfát )……..Melyik ló tűri meg gyomrában a parazsat? ( a vasaló )…..Se ajtaja, se ablaka, mégis négyen lakját ?..( A dió).........Ha lefelé megy, fölfelé áll,/ ha fölfelé megy, lefelé áll,/ ha befelé megy kifelé áll,/ ha kifelé megy befelé áll ? ( a macska farka )….Mit vesznek legtöbbet a vásárban ?  ( levegőt ) …….Éjjel, nappal jár mégis egy helyben áll ? ( az  óra )…….Szádba teszed, mégsem eszed ?  ( kanál )………Kint is van, bent is van, mégis csak a házban van ?( ablak )…..Minden jövővel, minden menővel  kezet fog ? ( a kilincs ) .... Egész évben nyílik, de soha sem virágzik ? ( ajtó )………

 

Egy béke korabeli, agyon gyötört magyar kártyánk is volt otthon.  Filkózni és zsírozni tanított meg.  A  filkó  a  tök felső  volt.  Két  felé osztotta a lapokat, egymástól húztunk.  Amelyik  lapnak  volt  párja , azt  kiejtettük a játékból.   Az  veszített, akinél a játék végén megmaradt a  filkó.  A  zsírozás  lényege  pedig  az  volt, hogy minél több tízest és  ászt  gyűjtsünk össze.  Szinre, színt és lapra lapot kellett rakni. A piros  hetes lap pedig mindent vitt.

 

Említettem már hogy nagyon sokat voltunk a szabadban. A  kubi  gödör  a Hegyi  őrháztól  a  Horváth Tóni bácsi lakta őrházig tartott.  A  mi  Vasút  utcánk  három, a   Decki  meg  két házból állt.  Ez  azt  jelentette, hogy hatalmas  rét, füves terület állt a  rendelkezésünkre. Tavasszal  a  gödröt  csak akkor tudtuk használni, amikor a hólé, és a talajvíz már leszivárgott a  talajba. Addig a ház előtti tér volt a játék birodalom.  Minden  ház  előtt  volt  egy  sántika  rajzolva. Egy sindől  ( cserép) darabbal játszottuk. Megrajzoltuk a pályát.  Egymás  után  három négyzet,  egymás mellett kettő, majd egy és végül ismét egymás mellett kettő négyzetet  rajzoltunk egy bottal. Ez volt tehát a pálya. Dobtuk a cserép darabot  sorba  a  négyzetekbe, és ugráltuk végig a pályát.  Az  veszített, aki a  vonalra dobta a követ, vagy a lába vonalat ért. Egyszeri végigugrálás egy osztálynak számított. Cifráztuk  még  azzal is, hogy egy láb helyett két lábbal ugráltunk. Nagyon  jó  tornagyakorlat  volt ez.

Volt egy másik fajta sántika játék is. Háromszor két nyégyzet egymás mellett. Hat  iskolát jártunk. Tégladarab, vagy kavicsdobás a négyzetbe, és egy lábbal sántikálva továbbítottuk  azt a következő négyzetbe addig mig mindegyikben nem jártunk. Vesztett aki a vonalra ugrott, vagy arra dobta a követ. Akkor a következő gyereken volt a sor.

 

 A  kötél  ugrás  még  jobban megmozgatta az izmainkat.  Azt egyedül, kettesben és hármasban is lehetett játszani. Ha hárman voltunk, kettő kötelet hajtott, egy meg próbálta átugrani az éppen a talajon lévő kötelet. Összedolgozás, egymás ismerése kellett ehhez a játékhoz. Új játszópajtással csak hosszú gyakorlás után sikerül eredményt elérni.

 

A  nagypapától  kaptam  egy vas abroncsot.  Azt  mondta, neki  ez  kedves játéka volt.  Megmutatta,  hogy  ő egy  bottal  továbbította  maga előtt, de  nekem  csinál hozzá  egy vezető szerkentyűt, azzal  könnyebben boldogulok.  Egy  körülbelül  fél  méteres  lécre  drótból  hajtott  egy  U alakot, amibe belefért a karika.  Biztonságosan  tudtam  szelni  a  távot.   Így  aztán  mindig  elsők  közt  értem a  célba a karikázás versenyben.

 Egyik nap azt mondta a nagypapa, igaz hogy lánynak születtél, de azért én csinálok neked egy csúzlit, és egy  nyílat, ijjal együtt. De tudnod kell, én most fegyvert adok a kezedbe.  Meg bízom  benned  és  elvárom,  ahogyan tanítottam úgy fogod használni. Ha valakit meglősz velük, engem vonnak felelősségre.  Emlékszem rá.  Olyan fontos embernek tartottam magam.  A nagypapa által megbeszélt helyen tartottam a „fegyveremet”,  és  csak  célba lövöldöztem velük az udvar hátuljában.  A  diófára  volt  rögzítve a   céltábla, és minél többet gyakoroltam,  annál  távolabbról   találtam  el a tábla közepét.

 

Mikor  már  a  gödör  is  rendelkezésünkre állt  sokan összegyűltünk, ismét más játékokat lehetett  játszani .

Célba dobtunk?  rongy  labdával  a  fűben kivájt  mélyedésbe.

Bilickéztünk.  Az  előkészületekhez  ismét  a  nagypapa  segítsége kellett. Úgy emlékszem, hogy a játékot is ő ismertette meg velem.  Volt  két  bot, egy ütő  bot , azaz egy  fél méteres, erősebb  vessző, és  egy másik bot, a bilicke,  ami  körülbelül  15  centis volt, mindkét végén  kúp alakra kifaragva.  A  gyöpön   négy, öt centi mély nyílást vájtunk, arra keresztbe ráhelyeztük a bilickét. Az ütővel rá kellett ütni  a bilicke egyik végére, fölpattintani azt, és a levegőben eltalálni  és tovább repíteni  a pergő fadarabot. Versengtünk, ki tudja  legmesszebb  röpíteni  a  bilickét.  Az ütővel mértük a távot. Győztest hirdettünk, taps volt a jutalma.

 

Ha  már  úgyis  volt  a  gyöpön  különböző  lyuk, kis árok a következő  játék  került elő.  Egy ország  nevet  választott minden résztvevő.  A  labdát  a  lyukba  helyeztük.  A játékosok lehajolva,  egyik  lábukkal  előrelépve, kezüket a labda fölé tartva várták,  hogy a kiolvasó kinek a választott országát kiáltja. Aki  hallotta  a  választott  nevet  fölkapta a labdát, és  igyekezett   azzal valamelyik játékos társát eltalálni. A kiválasztott mondóka valahogy így hangzott. Legyen az a híres nevezetes,   Pl. magyar.  Igen ám csak  a kiolvasó  nem  mondta ki egyszerre az általa kigondolt  ország nevet, hanem cifrázta, hogy Csehországgal határos, Jugoszlávia mellett lévő  …stb.   A  cél  az  volt,  hogy mindenki számítson arra, hogy neki kell  fölkapni a labdát, de ugyanakkor arra is kész kellett lenni, hogy futásnak eredjen és minél messzebb jusson. Ha  a felszólító  állj-t kiáltott, azt mindenkinek be kellett tartani. Neki pedig el kellett találni valamelyik pajtását a labdával. Ha ez sikerült ,az eltalált játékos kiesett a játékból , ha nem,  akkor  újból  neki  jutott a kikiáltás. Addig   folytattuk  míg  el  nem ” fogyott „ a társaság.

 

Árok  cicéztünk is.  Az árokban „rekedt” társunknak kellett elkapni az egyik partról a másikra ugrándozó társát. Akit először  megfogott  az lett a cica.

Fontos  feladat  volt az, amikor a gyerekseregből ki  kellett választani a  húnyót, a sugót, a cicét.  Erre a faladat kiválasztásra rengeteg kiszámoló, mondóka állt rendelkezésünkre.

 

 Íme itt van néhány.

 Egy, kettő, három, négy  öt./ A mama harisnyát köt./ ne legyen se kicsi se nagy,/ te pedig kint vagy.

 

 Egy,  megérett  a  meggy, / Kettő, csipkebokor vessző./  Három,  majd  hazavárom, /  Négy , oda  biz nem  mégy, / Öt,  leesett  a  köd, / Hat, szakad  a pad,  /Hét , süt a pék, / Nyolc, üres a polc /  Kilenc, kis Ferenc, / Tíz  tiszta  víz, / Ha  nem  tiszta  vidd  vissza, / Ott  a  szamár megissza.

 

Ecc, pecc  kimehetsz, / holnap után  bejöhetsz, / cérnára, cinegére, / ugorj  cica az egérre, Fuss!

 

Lementem a pincébe,/ vajat csipegetni/ Utánnam jött öreganyám / hátbaveregetni. / Nád közé bújtam, / nád sípot fújtam. / Az én sípom így szólt, / Bi, bá, bú / Te vagy, az a nagy szájú.

 

Antanténusz, / Szórakaténusz, /Szóraka- tiki-taka, / Bimm ,bamm, busz

 

 Az  iskolai  tízpercekben  ( mi  nem  szünetnek hívtuk ) harsogott  az  ének.  Körjátékokat játszottunk.  Ezekben a játékokban  a  fiúk  nem  igen vettek részt.  Ők, adj király katonásat szerettek játszani.

Körjátékaink voltak:

Körben áll egy kislányka, / Lássuk ki lesz a párja ?/ Kit szeret a leges- legjobban ?/ Azzal forduljon gyorsan !    /    ( A kör közepére állt egy kislány, a többiek meg kézenfogva körbe, körbe jártak és énekeltek. )   Ezt szeretem legjobban, / Ezzel fordulok gyorsan / Vége, vége, vége mindennek, / Vége a jó kedvünknek ./       ( Itt a kör közepében álló párt választott  magának és vele fordult egyet kettőt. A kiválasztott állt a kör közepébe, és  így folytatódott míg  meg  nem kezdődött a tanítás.)       

 

Lánc, lánc eszterlánc / Eszterlánci cérna / Cérna volna selyem volna / Mégis kifordulna , / Pénz volna karika, karika, / Forduljon ki Pannika ,/ Pannikának lánca. Aki a nevét hallotta, megfordult és a kör közepének háttal folytatta a játékot. Addig játszottuk, míg mindenki hátra fordult.

 

Fehér Liliom szál / Ugorj a Dunába! / Támaszd meg oldalad, két arany pálcába / Meg is  mosakodjál, / Meg is fésűlködjél, ( Valakinek kötényében meg is törölközzél! / A kör közepén álló  imitálta a dalban  foglaltakat és akinek a kötényében megtörölközött, ő lett a következő középen álló.

 

Elvesztettem zsebkendőmet / szidott anyám  érte.  / Annak, aki  visszaadja   / Csókot adok érte / Szabad péntek, / Szabad szombat. / Szabad szappanozni, / Szabad az én galambomnak / Egy pár csókot adni. A körben álló, akinek átadta a zsebkendőt, azzal helyet cserélt.

 

Beültettem kis kertemet a tavasszal, / Rózsa szegfű, liliom és rezedával, / Ki is nyíltak egyre mind / El szeretném adni mind, / De most mindjárt./  ( Itt a kör közepén álló választ valakit )  Én megveszem virágodat , ha eladod / Ha az árát jó magasra fel nem tartod / Versenyfutás az ára, fussunk egyet utánna, / De most mindjárt, De most mindjárt.  (  Versenyfutás, a körön kivül.  A győztes  a kör közepére kerül.)

 

Erdő mellet nem jó lakni, /mert sok fát kell hasogatni. /Tizenhárom  ölet meg egy felet ,/ öleljen meg engem  aki szeret. A kör közepén álló párt választott magának, és szerepet cseréltek.

 

Körbeálltunk. Énekeltük : Ne nézz hátra jön a farkas, nagyot üt a hátadra . Egy társunk a körön kivül futott és észrevétlenül leejtette valaki mögé  a zsebkendőjét, majd tovább futott. Ha az illető nem vette észre, és  a fútó egy újabb kört is megtudott tenni, ráütött a figyelmetlen játékos hátára, a többiek meg  hangosan kiabálták: Záptojás! Záptojás !  A következő kört  ő futotta. Ha  a dobó nem volt ügyes észrevettük a szebkendő leejtését  a hátunk mögött, akkor azt fölkapva kergettük. Ha elértük ő vesztett. Újból kerülnie kellett.

 

Befelékor  pedig   kanizsai gőzös, vagy  az  aki nem lép egyszerre dalocskára  vonultunk a terembe.

 

Amikor esett az eső, nem tudtunk az udvaron játszani, akkor  a  tanteremben játszottunk.

 

 Egyik társunk  hátat fordított az osztálynak, amíg egy előre megbeszélt  tárgyat elrejtettük egyik társunk kezébe. A hunyónak  az volt a feladata, hogy eltalálja , hogy a gyürű a jobb, vagy a bal kezében  rejtőzik.  Énekeltük: Csön, csön gyürű,/ ezüst gyürű / Merre van az arany gyürű/ Itt csönög itt pörög / itt adják elő.  Találat esetén átadta a hunyó szerepet.

 

Játszottunk hideg, meleget. Az elrejtett tárgyat úgy kellett a hunyónak megtalálni ,hogy a  játékos társak irányították a keresést. A hideg, a jég a nagy távolságot. a meleg, a melegszik a közelítést, a forró, pedig a tárgyon való matatást jelezte.

 

Előfordult az is, hogy a húzd meg ereszd meg játék jutott az eszünkbe. Egy zsebkendőt fogtunk. és mindig  a   vezényszóval  ellentétes mozdulatot kellett végezni.

 

Benti játék volt még a  szólánc : a szó utolsó betűjével, vagy utolsó szótagjával  kellett új szót alkotni.

 

 Volt, hogy „ Amerikából jöttünk „. A hunyónak  foglakozást, vagy mesterséget kellett elmutogatni, a többieknek pedig kitalálni azt.

 

 

Arra emlékszem még , amikor tavasszal  megjöttek a gólyák . Az iskola ablakából ráláttunk a Gats Miklós bácsi kéményére. Örvendezve kelepelt a gólya, repkedte körbe, körbe a  megtalált fészkét. Futás az ablakhoz, és énekeltük vidáman  a  gólyáról szóló rigmusokat.

 

Délutánonként különböző labda játékok kerültek sorra.

Falra fejelés. Versengtünk ki tudja minél tovább folyamatosan a falra fejelni a labdát. Erre a játékra a szomszéd Németh néni haragudott, mert áthallattszott a falon keresztül a szobájába a hupogás. Megfigyeltük, mikor nincs otthon, vagy mikor nem tartozkodik bent a házba, odaosontunk a falához és már játszottunk is. Erre azért volt szükség, mert az ő falán volt a legnagyobb szabad felület, ami  ehhez a játékhoz elengedhetetlen volt.

 

Labda pattogtatás. A foldre  ütöttük tenyerünkkel  a labdát, állva, vagy fútva.

 

Kerestünk egy rossz lukas edényt a gödörbe, abba pedig célba dobtunk.

 

Összetettebb labda játék volt az” iskolás “. Azt  egyedül is  és többen is lehetett játszani. Szintén falra verősdi volt, az alábbiak szerint.:

     -A két kezünket összekulcsova pattintottuk a labdát a falhoz,

    - majd a bal ill. jobb  öklünkkel, najd mintkettővel,

    - a  jobb, majd a bal  tenyerünkkel ,

    - fejjel ,

    - a  bal  és  a  jobb  lábunkat  felemelve, a  combunk  alatt  dobtuk a  labdát, ez volt a lábas.

     -Leeresztettük a labdát a földre és úgy kaptuk el , ez volt a leeresztés,

     -Ismét  lábas  következett , de egy kézzel  lehetett a labdát elkapni.

-a falhoz dobtuk a labdát de úgy hogy előtte hátrafordultunk. Ez volt a hátradobás

     -a falhoz dobtuk a labdát és pördültünk egyet és úgy kaptuk el, ez volt a pördülős,

    - és  végül  a  csattantós, amikor egy csattantás után kaptuk el a labdát.

Ez volt az első iskola.  A másodikban kettőször,…….., a  tízedikben tízszer kellett a gyakorlatokat folyamatosan elvégezni.  Aki  leejtette  a  labdát, átadta a játék jogát a másiknak. Az  a játékos győzött, aki előbb kijárta a tíz osztályt.

 

Hátra dobózni is szoktunk. Egyik játékos a partról hátra felé dobta a többieknek a labdát. Nekik  pedig el kellett kapni azt. Ment a versengés a labdáért, estünk, keltünk a gyöpön. A dobó pedig egyszer,  csak úgy ejtette le a feje fölött a labdát, másszor pedig eldobta a vasút oldalig. Aki szerencsésen elkapta a labdát ő lett a hátradobó.

 

 A  májusi és az októberi  litániákra  szorgalmasan jártunk. A  falu gyerekeinek a találkozó helye volt a templom tér.  Jóval  a beharangszó előtt már hangos volt. Sudárvágoztunk és kergetőztünk ( fogócskáztunk). A sudárvágózásnak az volt a lényege, hogy egymás kezét megfogva futottunk.  Elől a nagyobb, hátul a kisebb gyerekek. Mikor már jól felgyorsult a gyerek kígyó, az első erős, általában  fiú   kanyarított   ( suhintott ) egy nagyot a soron. Az apraja a végén már nem tudta követni a sebességet  és  kisodródott  a láncból.  Arra emlékszem a sor végén legtöbbször  a   Horváth  Laci  állt. (Ő az őrházban lakott, kis növésű fiú volt. ) Fölszabadult  játékunkat  esténként  a Hegedüs Vince  plébános úr nevetve nézte. Amikor a János bácsi megkondította a harangot futottunk a templomba.  El lehet képzelni, hogy milyen szutykosan, porosan térdeltünk a litánia alatt. 

 A gyöpön még lehetett sok érdekességet is csinálni.

A  csipkebokor  alá  füvet raktunk, az ágaira meg lapulevelet. Ez volt a házikónk.  No meg az üres disznóól és az épen nem használt tehénszekér. Egész nyáron eljátszottunk ezekben  a kis  "házakban". Bujtergyánból  baba  bútorokat formáltunk. Varrtuk a maroknyi méretű babáinknak a babaruhákat. Az Ádám Panni, kis barátnőm  anyukája  a Sarródi  Irénke néni varrónő volt, tőle sok anyag darab került a birtokunkba. Volt a babaház szomszédságában bolt is. Különböző rossz edényekbe került a homok, ami só is volt, liszt  is  és cukor is. A téglát ütöttük porrá az volt a piros paprika, a szétszabdosott  levél  pedig a zöldségféle. Felváltva voltunk anyukák, boltosok, vásárlók, 

Majdnem  elfelejtettem !  Mikor már szépen kizöldült a fű, a domboldalról gurultunk le szép sorjában. Lefeküdtünk a domb tetején,  egyik  társunk  „segített” , meglökött  bennünk egy „  kicsit” , és  gurultunk egymás hegyére, hátára.  A domb alján lett egy nagy gyerek kupac, nevettünk, kiabáltunk, és futottunk újra a domb tetejére.

Télen  a  szánkóval is lecsúsztunk a vasút oldalon. A Baranyai Pista bácsi, az állomás főnök  figyelmeztetett bennünket  ha vonatot várt. Akkor mindenki tudta mit kell tenni. A kisebbek  kezét  fogva  igyekeztünk a gödör aljába,  addig  míg a vonat el nem ment. A vonatnak két kézzel integettünk, már  a  kocsi  kísérők,   figyeltek  bennünket, és integettek vissza.

Egész  felvidultam,  míg ezeket a sorokat írtam. Visszaidéztem a vidám gyerekkort, a régi játékokat. Talán majd a gyerekeim, amikor a múlt felé fordulnak, ( mint  én most ) csodálkozva olvassák egy régi korszak valóságát.

Lehet, hogy a játékokat más faluban, vagy esetleg a  nicki  faluvégen máshogyan játszották. De fogadjuk el, hogy így  is,  jó volt, úgy is  jó volt.  Egyszerű  játékainkkal, egymással  végig  játszottuk  a  napot. Nem unatkoztunk  egy percet sem. Mindig megválasztottuk a helynek, az időjárásnak, a jelen levő pajtásoknak megfelelő játékot, gyorsan megalkottuk a szabályt. Még arra is emlékszem,  hogy  a  kisebbeket  is  bevontuk a játékba, és koruknak megfelelően részt is vehettek abban.  Ezt  kaptuk  mi  is  a  nagyobbaktól,  így terjedt a játék egyik generációról a másikra.

 

Répcelak, 2013  március  03

A képgalériában közzétett képek a családom fotoalbumából, a cikkek végén lévő tartalomban megjelentetettek (illusztrációk) az internet képtárából valók.