A szép ünnepeim

2013.05.27 16:01

                                                  

 

 

                                       Zeng a harang hívó szóval

                                          e szép ünnep reggelén.

 

 

                                         A szép ünnepeim

 

 

 

 

Pünkösd vasárnapján első áldozás volt a mi templomunkban. Fehér ruhában álltak megilletődötten a gyerekek az oltár előtt. Akaratlanul is a múltban kalandoztak gondolataim.  Ez a múlt 1955–ös év. Akkor voltam első áldozó a nicki templomban. Kisebbek is voltunk, mert mi az első osztály végén voltunk elsőáldozók, többen is voltunk, mert népesebb volt  akkor az én kis falum, és  még a répcelaki, csánigi  gyerekek is  a nicki plébániához tartoztak.. 

Tele izgalmakkal zajlott a felkészülés. A Hegedüs Vince plébános úr, az Orbán Erzsébet tanító néni és a  szüleink  tanítgattak bennünket. Rengeteg kérdésem volt. Ezeket az aggályaimat csak édesanyámmal mertem megbeszélni. Kis papírra nyomtatott nagy betűkkel írtam a bűneimet, amit meg kellet gyónnom. Attól is féltem, hogy  áldozáskor majd le tudom e nyelni a szentelt ostyát. Édesanyám biciklire ült, elkerekezett a szemerei  gyógyszertárba ostyát vásárolni. Akkoriban a gyógyszereket ostyába csomagolva kellett lenyelni. ( Úgyis innen volt a félelmem. ) Az ostya négyzet alakú  volt,  édesanyám széleit behajtogatta, kör alakúvá formálta és úgy „ gyakoroltam”. Egyik mise után, amikor a szülőknek megbeszélés volt, említette félelmemet a plébános úrnak, Másnap a hittan órán „próba áldozást” tartottunk. Mindnyájan kaptunk felszenteletlen ostyát. Megnyugodtam, minden rendben lesz. A nicki templomban áldoztató rács volt. (Áldozás előtt a harangozó János bácsi becsukta a rács két „ajtaját” ) Oda térdepeltünk le szépen egymás mellé, és  kis életünkben először részesültünk szent áldozásban.  Nem tudom megfogalmazni azt, amit akkor éreztem. Különleges volt, nem mindennapi, ünnepi, lelki  nyugalom  köszöntött rám. Jól sikerült  a köszöntő verset  is elmondani, amit a plébános úrnak mondtam el az áldozás után. A társaim nevében én köszöntem meg a fáradozását. Arra is emlékszem még, hogy a ”  Jézuska, Jézuska/ Figyelj most reám/ Kis szívem, hű szívem/ Szeret igazán” című éneket énekeltük. Közösen énekeltük, még most is hallom azt a félénk gyerek hangot, ahogy a meghatottságtól kipirulva szólt a dalunk bele a templom csendjébe. (Most jut eszembe, hogy ezt a kis éneket a kis unokám első áldozásakor hallottam utoljára. Ők is ezt énekelték az iváni templomban. Ugyan olyan szépen szólt, vagy talán még szebben, mint amikor mi énekeltük. )

A szent mise végén fényképezés volt. Közös kép készült az elsőáldozókról. A plébános úr középre ült és mint a tyúkanyót a csibéi körbevettük őt. Így készült a fénykép. Helyet kapott még a két minisztráns  gyerek  is. Egyenként is lefényképeztek bennünket. Meg kellet örökíteni a gyönyörű fehér ruhánkat, a  koszorúval  ékesített öltözetünket, a szent áldozási gyertyánkkal.  Az Éles Lajos bácsi volt a fényképész. 

Nem mentünk ám haza, hanem meghívást kaptunk a  plébánia épület nagytermébe. Kalács, tejeskávé volt a menü. Örültünk egymásnak, beszélgettünk egy kicsit és úgy mentünk haza. Otthon mindenki engem ünnepelt. A vasárnapi  ebéd  is  biztos a kedvencem volt.  Nem emlékszem rá, hogy mit készítettek erre  az  ünnepi alkalomra. E nagy nap után életem szerves része lett az első pénteki gyónás, és a szent áldozás.

 

A következő szép ünnepem a bérmálás volt. 

Az izgalmas felkészülés itt is megtörtént a család és a plébános úr segítségével. Egy időben kaptuk a bérmálás szentségét az öcsémmel. Úgy emlékszem négy évenként volt bérmálás a plébániánkon. Nagyon szépen kidíszítették a falu lakói a templom környékét. Nyárfa ágakkal tűzdelt útvonalon érkezett a püspök atya. A templom bejáratánál virág kapu díszelgett, Isten hozott felirattal. 

Az ünnepi szentmise keretében volt a bérmálás. A fiúknak a család által választott férfi rokon, vagy jó ismerős, a lányoknak nő rokon volt a bérmaszülője. A bérmaszülő a jobb kezét a bérmálkozó vállára tette, amikor a bérmálkozó megkapta a bérmálás szentségét. A  helyben lakó bérmaszülők ebéddel várták a keresztgyereküket, a vidékiek pedig a családi háznál  részesültek vendéglátásban. Bérmálkozáskor ajándékozni is szoktak a bérmaszülők, imakönyvet egy, egy szép szent képpel. Bérmálkozóként Nicken  éltem át ezt a szép eseményt, úgy emlékszem 1959- ben, akkor Kovács Sándor volt  a  megyés püspök. Őrzöm a tőle kapott szent képet, amely  Szent Józsefet ábrázolja.  A szent kép hátulján a következők olvashatók. „ Állhatatosan és hűen katolikus hitben. „ BÉRMÁLÁSI EMLÉK. Az Úr 195. esztendejében. KOVÁCS SÁNDOR szombathelyi megyéspüspök.  Bérmaszülő Hegykőn voltam. Megilletődve álltam kis  unoka húgom mögött, és tettem jobb kezemet a vállára.

Őrzöm még a Hegedüs Vince plébános úr 1957 július 28-án tartott ezüst miséje, Keszei Imre nicki születésű tb. kanonok, ny. esp. plébános 1968 június 13-án tartott aranymiséje emlékét és ebből az alkalomból tőlük kapott  szent képeket.

Még az Úrnapi körmenet élményét is meg próbálom leírni.  Nagy ünnep volt ez a falunkban. Mint minden  ünnepet, ezt is nagy készülődés előzte meg. A férfiak szekerekkel hordták a  nyárfa ágakat, amiből a lombsátrakat építették. Úgy emlékszem a Gallen János, Gats Miklós, bácsiék  háza előtt és még két másik ház előtt volt sátor. Nagyon szép volt. Kis oltár, gyertyák, kereszt, szent kép, vázákban virág . Amikor elérkezett az Úr napja indult a templomból a körmenet. A házak ablakában égtek a gyertyák, díszlettek  a virágok. A keresztvivő után mi következtünk, akik kis kosárkánkból szórtuk a virág szirmokat.  Utánunk a plébános úr következett, aki a baldachin ( umbella)  alatt  a  szentségtartóban vitte az oltári szentséget. Az umbella  tartókat a  lámpa vivők kísérték. Majd a zászlóvivők és a falu népe következett. Nagy élmény volt mikor megpillantottam édesapámat, aki zászlóval a kezében menetelt a tömegben. Körbe ment a menet, minden sátornál imádkoztunk.  Körmenet után a sátor egy, egy ágát magunkhoz vettük és  hazavittük, hogy azokat a nagymama a sublót alsó fiókjában őrizze. 

 Ezek az események tették gazdaggá gyermekkoromat, és az emlékeimben is  őrzöm, ezekre az ünnepekre való lázas készülődést, és az ezeken való részt vétel  örömét.

 

A képgalériában közzétett képek a családom fotoalbumából, a cikkek végé kevő tartalomban megjelentetettek ( illusztrációk) az internet képtárából valók.