A régi hangok.

2013.05.30 14:20

               

 

                               "Kisharang hangja száll        

                                Víg suhanás hazafelé,

                                Száncsengő hangja szól

                                Szivünkkel együtt dalol." 

                                        (Lantos Krisztina)

 

 

                                 A  régi  hangok.

 

 

 

 

A  minap  hajnal  felé álmatlanul forgolódtam az ágyamban. Ahhoz még nem volt erőm, hogy órát nézzek. Egyszer csak megszólalt az én kis falum harangja. Reggel 5 óra. Szól a nicki harang. Előjöttek emlékeim.

 A szüleimnek és a nagyszüleimnek ez volt a felkelés ideje. Fölültek az  ágyban  csendben imádkoztak. Mikor elhallgatott a harang, öltözködni kezdtek és kezdődött a napi munka. Egyik nap (1956-ban ) nagyon szomorú volt a hajnal. Megszólalt a  lélek  harang.  Megszakítás nélkül, röviden szólt, szomorúan. Meghalt a kis unokatestvérem. Ezen a reggelen nem aludtunk vissza. Gyászolt a ház népe.

Igen,  a harangszó üzeneteket is közvetített. Ha János bácsi csöndítés közben egy kis szünetet tartott, akkor nő, ha két rövid szünetet tartott, akkor férfi távozott az élők sorából.

Szándékosan nem azt írtam, hogy a  harang  zúgás  volt a ház lakóinak ébresztője, mert az a fél ötös mozdony vonat zakatolása volt. Csendes időben még  azt  is  hallottuk, (ha nyitva volt az ablak, ) hogy a Cetthoffer néni, a postásunk vas talicskáján tolja a vasútállomás kövecses útján a csomagokat.  A mozdonyvonatnak, ami Celldömölk felől érkezett, volt egy postakocsija, arra adta  ő föl azokat, és vette át a Nickre érkező küldeményeket.  A vonat füttyére mi gyerekek is felébredtünk néha, de úgy meg szoktuk a hangját, hogy a  zakatolás  visszaaltatott bennünket.

Igen, a közlekedő vonatok, a harangzúgás és a falu egyéb zaja jelezte az időt.  A  harang  akkor is megszólat, mikor szentmisére szólította a híveket. A nagymama mindig azt mondta, hogy az első harangszó azt jelenti, öltözködj és készítsd  magad  föl, mert  Isten házába mész. A második azt jelzi, hogy indulnod kell, hogy időben ott légy, késéseddel ne zavard a szentmisét. A harmadiknál, a beharangozáskor, már ott vagy a helyeden, és  illő  módon felkészültél a szent misén való részvételre.

Természetes délben is és este szólt a harang a mi falunkban is. Emlékszem arra, hogy amikor a Bakonyi néni volt a harangozó, délben volt, hogy 10 perccel előbb is harangozott. Egyszer a boltban valaki mondta neki, hogy nem jól jár az órája. Akkor vallotta be, hogy az órája jól jár, csak a kertészeti asszonyoknak akar segíteni, hogy 10 perccel több időt tölthessenek otthon. Ez úgy volt, hogy  az   asszonyok harangszókor a föld közepén letették a kapát és indultak haza, de a munkakezdés már a jól járó  óra  szerint, egy órakor kezdődött.

Hozzátartozott a falu képéhez a reggel 7 órai indulás a határba és a hat órai visszavonulás. Zörögtek a vödrök, villogtak a napsütésben a kapák, kaszák,mentek a szekerek. Hangos volt a falu a „Jó reggelt „köszöntésektől.

7 óra körül, jött a Kovács Sándor bácsi  a kanász.( kondás.)  Jelzett a kürtjével, hajtotta  a  disznókat a csordára. Az asszonyok engedték ki az  állatokat  és terelték a többi közé.

Negyed 8-kor gyerekzsivaj következett. Mentünk a templomba, háti táskástól, majd az iskolába. Elcsöndesedett a falu, de délután a hangos gyerekzsivaj újból megtöltötte élettel. Az évszaknak megfelelő játékok hangjai hallatszottak  az  utcán.

 

Járt még  motor vonat, fél háromkor, fél ötkor, ötkor és  este hétkor. A mozdonyvonat pedig este is hozta, vitte a postát és az utasokat. A mezőn a vonatok közlekedése mutatta az időt, no meg a Nap állása. Úgy tudta a nagypapa óra nélkül is mennyi idő van. Akkor szokta csak „ elnézni” az időt, amikor még lehetett dolgozni a földeken. Akkor rendszerint az ő „ órája” mindig kevesebbet mutatott.

Hosszan szólt a harang, ha a faluban temetés volt. Akkoriban még nem volt ravatalozó. A házaknál ravatalozták föl a halottakat.  Emlékszem, fekete lepellel leterítették a tükröt, a koporsó elé  szentelt vizet tettek egy tálkába, abba puszpáng ágat, amivel a hozzátartozók  megszentelhették halottukat. A falu asszonyai  feketébe öltöztek és esténként imádkozni mentek a halottas házhoz. Virrasztottak a ház népével együtt. A temetéskor nem volt gyászmise, a háznál volt a  búcsúztatás és amikor a plébános úr azt mondta, „ kísérjük halottunkat az utolsó útjára” a halott vivők, akik a falu  férfijai voltak ( általában szomszédok,  munkatársak, jó barátok, vagy távolabbi rokonok) vállukra vették a koporsót, megszólalt a harang és addig szólt míg a sírgödörhöz nem ért a menet.  A  koporsó előtt mi gyerekek szoktuk vinni a koszorúkat. Akkoriban az volt a szokás, hogy minden háztól volt valaki a temetésen. Amikor kis gyerek halt meg a kis koporsót kislányok vitték. Fehér ruhába öltöztek, két kislány vitte a koporsót és utána még több kis fehérruhás „menyasszony„ is  kísérte. Maradandó emlék, szomorú vagyok most is mikor leírom e sorokat. A Laki utcából egy kis Pistikét én  is  kísértem,  így utolsó útjára.

Igaz, hogy itt a hangokról írok és nem a csendről, de meg kell említenem a gyász formáját is. A ház lakói nem hangoskodtak, csendben imádkoztak, akinek volt már rádiója az egy évre kikapcsolta, vagy kölcsön adta a szomszédoknak. (Kaptunk mi is egy évre rádiót, amikor a szomszédban gyászoltak.) A család  tagok nem mentek mulatságba, nem tartottak esküvőt.

Édesanyám mesélte, hogy  Szemerében az ő házuk kétszer is leégett. Félreverték a harangokat, azzal jelezték a veszélyt és hívták a segítőket. Nicken is így volt, de szerencsére  az  én emlékeimben ilyen esemény nincs jelen.

Még egy hangot hallok a múltat felidézve. Tárogató hangot. Minden évben egyszer megjelent egy hadi rokkant bácsi, egyik  lába  térd alatt fából volt. A Laki utca felöl érkezett az esti félhomályban. Búsan, szomorúan, fájdalmasan szólt a tárogatója  hangja. Minden háztól kapott valamit.  Élelmet, ruhát. Pár évig járt a falunkban és környékén. Egyszer csak elhallgatott a tárogatója, és nem jött többet.

Hallom  fülemben  a vén cigány muzsikáját is, aki búcsú napján a házaknál zenélt régi hegedűjével, hamisan. Édesapám élelmet készítetett édesanyámmal, azzal honorálta szívességét. Ő már nem játszott zenekarban, egyedül maradt a hegedűjével, pedig ő is tudott régen mulatatni, ezt édesapám mondta.

No meg a sorompó kolompolása. Régebben a sorompót a Hegyi őrházból a Hegyi János bácsi, vagy az őt helyettesítő vasútas ( általában az édesanyám testvére az Ottó bátyám ) kézzel zárta, nyította. Mikor már a vasútállomásról egy tekerő szerkentyűvel a Pista bácsi, az állomás főnök kezelte azt, egy kolomp figyelmeztette a közlekedőket, hogy vigyázzanak.

Emlékezetes még a tél zaja. Azt hiszem a Gats Miklós bácsinak volt lovas szánja. Egy sereg gyerek egymás fölé, egy kupacban, fölültünk a szánra. Röpített bennünket a friss havon. A kutyák örvendezve, játszva ugatva követtek bennünket, Hangosakat nevettünk, élveztük a tél örömét. 

Téli reggeleken a disznóvágások nem kellemes,  hangja  hallatszott a faluban. Mikor mentünk haza  a hajnali miséről már a pörzsülésnél használt  szalma égő  látványa és a tűz pattogása varázsolt el bennünket. Füstöltek a füstölők. Az emberek  szerszám nyélre  akasztva hordták vitték a házakhoz füstöltetni a kolbászt, sonkát, szalonnát, a csaholó kutyák kiséretében.

Volt még kis bíró is annak idején, a Biczó Aladár bácsi, aki aztán később csősz (mezőőr) lett. Az volt a feladata, hogy a közérdekű közleményeket a lakók tudtára adja. Nyakában a dob, kezében a két dobverő és a dobszó után kiabálta. Közhírré tétetik, hogy…………....Ilyenkor az emberek kimentek az  utcára, meghallgatták a tudni valókat, ott egyszerre meg is beszélték a teendőket.

Volt olyan is, amikor a falunkban harsogott a zeneszó. A tanácsházán volt a gramofon, a Dénes Jancsi hivatalsegéd kezelte. Az utcákon póznára szerelve hangszórók voltak. Nekünk  és a Laki utcaiaknak a Hegyi őrház kertjében volt egy kihelyezve. A hangszórók „hangoskodtak” , szolgáltatták a zenét, ha kívánta a falu népe ha nem. A híreket is ezeken a szerkentyűkön keresztül kaptuk.

No meg a reggeli  kakas  kukorékolás, a sok kutya ugatása,  a ludak gágogása, a disznók éhes  visítása ez mind, mind a falum hangja volt az én  gyerekkoromban.

Mivel  gondolataimban  otthon voltam, hamar reggel lett. Felkeltem és egyszerre le is írtam, amit  most,  mint régi szép emléket közre adok.

 

A képgalériában közzétett képek a családom fotoalbumából, a cikkek végén levő tartalomban megjelentetettek (illusztrációk) az internet képtárából valók.