2013.10.03 17:50

 

 

 

A Nicki Rábagyöngye

 

 

 

 

1959  év elején, egy nagyon hideg téli napon mentem haza az  iskolából. Szokás szerint a konyhában volt a család. Mindenki csendesen nézett maga elé, nem a meg szokott hangulat  fogadott. Egyszerre eszembe jutott a tegnap esti beszélgetés. Arról volt szó, hogy hívják a tanácsirodára a falu  férfiait  és be kell állni a tszcsébe. Be kell vinni a földet, a jószágot, a termelő eszközöket.

Egy kis idő múlva megtudtam, hogy a nagypapa  is  volt a tanácson és aláírta, hogy beviszi a földeket  a közösbe. Úgy gondolta a család, hogy így a fiatal édesapámnak nem kell majd aláírni a belépési nyilatkozatot, és maradhat a földműves szövetkezet darálósa.

Másnap azzal keresték meg a családot, hogy a nagypapa idős már  és  fiatal  munkaerőre is szüksége van a közösségnek. Hosszas beszélgetés után édesanyám lépett be a tsz tagok sorába, hogy ennek a „kérésnek „ is eleget tegyenek. Igen ám, de harmadnap már azzal a hírrel fogadták a tanácsra rendelt apámat, hogy a daráló a tsz tulajdonába kerül, és  az  is  fogja üzemeltetni. Mit volt mit tenni, édesapám is tsz tag lett.  Így történt, hogy egy családból hárman beléptek a Rábagyöngye Mtsz-be. Fájó volt látni, amikor pár hét múlva  édesapám sírva vezette a Mancit, az ő lovát  egy közös istállóba, ahol ezután lakott társaival együtt. Nagyon sokáig megismertük az utcán és ő is megismerte a hangunkat. Az állatokat a nagyobb gazdák istállójában és a major istállójában helyezték el.

 Elkezdődött a közös munka. A Kondor Imre bácsi lett a tsz. elnök, a Biczó Jenő bácsi az agronómus, a Kovács  ( Hantó) Sanyi  bácsi és az Illésné Margit  a könyvelő,  a Salamon Ernő bácsi a kertész, a Hantó Ernő bácsi a pénztáros. Édesapám gyalogos munkás lett, édesanyám kertészeti dolgozó, a nagypapa hat hónap tsz. tagság után 260 Ft tsz járadékot kapott. A bevitt földek után fizettek földjáradékot, az eszközök után öt éven keresztül pár forintot a megállapított becslés alapján. Családonként járt még egy hold háztáji  föld is.

Munkaegységet írtak  jóvá  az  elvégzett munka után. A munka nehézségi foka alapján, fél egységtől kb. másfél egységig lehetett egy nap keresni. A megkeresett egység után osztották ki a termelt javakat. Például: a búzát, árpát, almát, takarmányt, cukrot, répaszeletet. Ez hívták természetbeni juttatásnak. Ebből élt a család és a háztáji állatokat is ebből tartotta el.  Eladásra is jutott, a terményforgalmin keresztül történt az értékesítés. A kertészetben megtermelt zöldségeket a TSZKER értékesítette tovább. Nagy híre volt a megyében a nicki  kertészet zöldségeinek. A falu és a környező falvak  lakossága  is a kertészetből vásárolt. A tsz irodában a Hantó Ernő bácsi pénztárosnál kellett befizetni  a zöldségek árát, és a kertészetben átvenni azt. Később már egy kis zöldséges bódé  is épült a kastély mellett, ahol lehetett vásárolni. A  Dóczy néni volt az eladó. Reggel a Boros Lajos bácsi a kertészeti kocsis hozta be a friss árut.

A kapás növényeket kimérték a tsz tagok száma szerint. Tisztán kellett tartani, leszedni  és  eladásra  elkészíteni. A termény harmada, vagy annak az  ára a családé lett. Így lehetett a háztáji gazdaságot  bővíteni, eladásra vagy a család részére  hízó marhát,  sertéseket tartani.

 Egy ideig a mezei és a kertészeti  munka  mellett  szüleim még daráltak is.

Pár év múlva édesapám elvégezte a 8  általánost, beiratkozott a mezőgazdasági technikumba és   brigádvezető, majd normás, édesanyám pedig aktív kertészeti dolgozó  lett.. A  darálást  már a Németh Jenő  végezte. Ebben az időben a kertészeti asszonyok a termelt zöldségeket savanyították és a terményekkel együtt árusították. Nagyon finom volt a csalamádé, az uborka, a paprika. A savanyító üzem a  kastély épületében volt.

 Kialakult az új élet is a faluban. Aki szorgalmasan dolgozott el tudta tartani a családját. Jó volt a termőföld. A Biczó Jenő bácsi volt az agronómus. Nem félt új dolgokat kipróbálni. Gyarapodtak az állatok, adták a sok tejet, teherautószám szállították a hízó állatokat.

Szervezett lett minden. Igaz kezdetleges módszerekkel. Este a szakemberek eldöntötték, hogy mi lesz a másnapi munka. A brigádvezetők körbe biciklizték  a  falut és hívták munkára az embereket.. A szorgalmas munka nem hiányzott a közösben sem. Emlékszem arra, hogy a Tölösben volt egy nagy búza tábla. ( Megszűntek  már a kis parcellák, nagy táblák jobban szolgálták a gépi munkát. )  Elérkezett az aratás ideje. Nagyon megdőlt a kalász, nem tudták géppel learatni. A Kondor Imre bácsi kihirdettette a faluban, hogy, aki „él és mozog” reggel  jelenjen meg kaszával, villával, hogy még eső előtt be lehessen takarítani a termést. Másnap reggel hangos volt a falu. Tsz tagok, nem tsz tagok indultak aratni. A gyülekezők soraiban megjelent a Hegedüs Vince plébános úr is. Hátára vette a villát és indult a búzát menteni. Ilyenek voltak az én kis  falum  lakói, szorgalmasak, segítőkészek.

A  Rábagyöngye tsz egyfajta szolgáltatást is nyújtott a falu lakóinak. A szolgáltatást a nem tsz tagok is , ( kevés térítési díj ellenében ) igénybe vehették. Lehetett lófogatot igényelni a ház körüli munkához, a falu  lakóit  a Gyürüsi bácsi egy zárt szekéren szállította a répcelaki állomásra, vitte az orvoshoz a betegeket,  még olyan is volt, hogy az iskolába is elvitt bennünket.

Ahogy az anyagiak engedték elkezdődött a gépesítés is. Emlékszem a Szabó Laci bácsi Hofferjára, a Bakonyi bácsi és a Szalai Pista Körmösére. A Pataki Lajcsi  Vlagyimirecére, a Séffer Jóska, és a Tóth Ernő  Utas- ára, a Nagy Laci bácsi U-28-ára, a Szabó Lajcsi és az Illés Feri lánctalpasára, az Ádám Jóska bácsi  kerti traktorjára. Egy teherautó is volt, a Tóth Pista Csepelje, azzal  mentünk  1967 februárjában az  Illésné  Margittal Sárvárra, a bankba. Hoztuk haza a pénzt. Zárszámadásra készültünk. Éjjel becsomagoltuk és másnap az ünnepi közgyűlés után mindenki átvehette  járandóságát. Ebben az évben bővült még a géppark. Egy Zil teherautó érkezett. A Horváth Lajos hozta haza, megállt a tsz iroda előtt. Mindannyian körbe jártuk, örültünk az új segítségnek. A Nagy Jóska lett rajt a gépkocsivezető. A gépek nem a fent említettek tulajdonában voltak. De bátran leírtam, hogy az övűké volt, még pedig azért, mert  nem  csak  dolgoztak  velük, hanem javították, ápolták és kényeztették azokat.

Én is dolgoztam a Rábagyöngye MTSZ –ben,   1960-1961 –ben lehetett édesapám egyik  este jött haza a munkából és mondta, hogy másnap reggel lehet menni a gyerekeknek is a kertészetbe.  Meg is jelentem jó pár társammal együtt az adott időben. A vöröshagyma fölmagzott szárát kellett letörni. Beállított bennünket az Ernő bácsi két sor közé és nagy hanggal, vidáman végeztük a feladatot. A másik munkám pedig a kéve hordás volt. Volt már kaszálógép, kévekötő gép, de a kévéket kézzel kellett kepébe rakni. Édesanyám a Niczki Ilonka nénivel társult, és az Imivel együtt mentünk kévét hordani. Két kévét vittünk a kezünkben a felnőttek  pedig négyet. Este már nehezen vánszorogtunk, húztuk a földön a kalászt. No és a tarló? Nehéz volt rajt menni, egész cipőt kellett húzni és harisnyát, pedig nagy meleg volt. A kepe tövébe mindig tettünk egy kis kenyeret és vizet, letakartuk  kabátokkal, hogy legalább a nap ne melegítse.

Mikor kimaradtam nyolcadik osztályból nyaranta  a gépállomás cséplőgépe, majd kombájnja  mellett voltam mérlegelő. Akkor úgy volt, hogy a kenyeri gépállomás kombájnjai  dolgoztak a tsz-ekben. (A kicsépelt gabona mennyisége alapján kellett munkadíjat fizetni. ) A mérlegelésen kívül a Biczó Jenő bácsi különböző kimutatások készítésével is megbízott. A középiskola befejezése után Sztk ügyintézői feladatok ellátásával  bíztak meg. Így lett a családunk negyedik tagja is a tsz dolgozója.

 Ebben az időben már a fiatalok is szívesen dolgoztak a tsz- ben. Kár, hogy a megalakítás úgy történt, ahogy történt. Az agrár végzettségű mérnökök, technikusok, szakmunkások  ki kerültek már az iskolákból. Szívesen jöttek Nickre, mert jó híre volt a tsz-ünknek. 1965-ben a Horváth Lajos az állattenyésztés, a Vizvárdy Tamás  ( a családunkból az ötödik) a műszaki  csoport élére került.

Ekkor már állt a Páskomi út mellett a tehén istálló. A Molnár néni még virágokat is ültetett és rakott az ablakokba. Rend volt és tisztaság. Egy helyre költözött a műszaki brigád is. A kovács műhelyben az Illés Pista bácsi és a Novák Jóska, bognárként a Németh Lajos és a Dömötör János bácsi, szerelőként a Buti Mihály, a Nagy Elek, a Könczöl Jóska és később az öcsém  ( családunkból a hatodik) a Pisti szorgoskodott. Ha a mezőn meghibásodott valamelyik gép, akkor motorbiciklivel ( Kettő darab volt. Egyiken a Kondor Imre bácsi közlekedett, másikon a Tamás)  vitte ki a Tamás a szerelőt és ott javították meg az elromlott „jószágot”.

Minden fontosabb munka végeztével megünnepelte a tagság a sikeres munkát, Aratást, betakarítást…. Februárban volt az év zárás. Sok munkával járt.  A hosszú számoszlopokat először kézzel, majd kezdetleges számológéppel  adtuk össze, osztottunk szoroztunk. Jó érzés volt az éves munkát sikerrel zárni. A zárszámadás a falu ünnepe volt. Az asszonyok sütötték a süteményt, a fánkot a férfiak a poharazgatásban jeleskedtek.

1968- ban a kis közösségünk nagyobbá alakult. Megkezdődött a  mezőgazdaság centralizálása. Répcelak központtal megalakult a Nagymező Termelő Szövetkezet. A  Rábagyöngye csak az emlékeinkben él tovább.